2017. július 7., péntek

Városi Legendák

Viktor, Yuuri, és a városi legendák. :)
Saját felelősségre. Nem mintha full horror lenne, amitől szívbaja lesz az embernek, de... azért nem árt ide kiírnom, nem igaz?



Yuuri felvont szemöldökkel pislogott Viktorra, mikor egy csöndes, nyugodt szombat délutánon hirtelen előtört belőle a kérés: mutasson neki japán városi legendákat! Nehéz dolga volt, hiszen egyet-kettőt hallott csak gyerekként, de azokra sem emlékezett teljesen, így hát elővette a laptopját, s az ölébe helyezte, míg Viktor a mellkasára hajtotta a fejét.
Beütötte angolul a google-be, hogy japán városi legendák, s talált is egy oldalt, amely kapásból negyvenet tárt eléjük.
– Menjünk sorban? – kérdezte kedvesét.
– Aha – felelte Viktor lelkesedéssel a hangjában. – Mindet hallani akarom!
Yuuri felkuncogott, majd rákattintott az elsőre.

Kuchisake Onna

– Ó, a felvágott szájú nő – fordította le angolra. – Nem vagyok benne biztos, de talán egyik általános iskolás osztálytársam mesélt erről még anno.
Elkezdte felolvasni a történetet.

A Kuchisake Onna, más néven a Felvágott Szájú Nő egy ijesztő japán városi legenda egy eltorzult arcú nőről, aki felmutat egy ollót, és gyerekekre vadászik. Hatalmas, felvágott szája van, amely fültől fülig ér, szörnyű, állandó mosolyt kölcsönözve neki. Járja az utcákat Japánban, és orvosi maszkot hord, gyerekekre vadászva. Ha összetalálkozol vele, megállít, és feltesz egy kérdést. Ha rossz választ adsz, annak szörnyű következményei lesznek.
„Gyönörű vagyok?” teszi fel a kérdést.
Mielőtt válaszolhatnál, leveszi a maszkot, felfedve eltorzult arcát.
„MOST gyönyörű vagyok?” kiabálja.
Ha azt mondod, hogy nem, akkor előveszi hatalmas ollóját, és azonnal megöl. Ha igennel válaszolsz, akkor fültől fülig felvágja a szádat, hogy úgy nézz ki, mint ő. Ha megpróbálsz elszaladni, akkor levadászik, és megöl. Az egyetlen esélyed, ha semmitmondó választ adsz. „Átlagosan nézel ki.”Ettől kissé összezavarodik, és lesz elég időd elfutni.

– Nagyon örülök, hogy nem futottunk össze vele Hasetsuban – pislogott fel Yuurira Viktor, mikor a fiú abbahagyta az olvasást.
– Az esély megvolt rá – kacsintott a japán, majd megnyitotta a következő történetet.

Hanako-san

A Hanako-san egy japán városi legenda egy iskolás lány szelleméről, aki a WC-kben kísért, ajtókat nyitogatva és bezárva, ijesztgetve azokat, akik belépnek a mosdóba, a fülkéjébe kopognak, és a nevén szólítják.

– Ez rövid volt – kommentálta Viktor, mikor Yuuri lentebb görgetve már nem talált semmi érdekeset.
– Nem is olyan ijesztő, mint az előző – hümmögött a másik. – Biztos van ennél durvább. Nem gond, ha nem olvassuk el mind a negyvenet?
– Azt pont javasolni akartam. Nem fogok tudni aludni – nevetett az orosz. – Nézd! A Teke teke és Hikiko-san jöhet még? Kayako, Sadako… őket láttam filmeket.
– Igen, a Kör és az Átok című film ezeken alapszik – bólintott Yuuri. – Akkor teke teke, Hikiko-san, és…?
– Legyenek csak ezek.
Yuuri ráklikkelt a történetekre.

Teke Teke

A Teke Teke egy ijesztő japán városi legenda egy lányról, aki vonat alá esett, az pedig kettévágta a testét. Hosszú ideig haldoklott, és most a szelleme Japánban kóborol, karomszerű kezével vonszolva felsőtestét. Akárhányszor megindul, mindig amolyan „teke-teke” hangokat ad ki.

– Sosem megyek vissza Hasetsuba veled – nyöszörögte Viktor, mire Yuuri hangosan felnevetett.
– Nyugi, ettől nem kell félned. Így egy kicsit hiányosnak érzem a sztorit. Erről is hallottam, amennyire én tudom, csak akkor kezd kísérteni, ha annak a bizonyos vasútállomásnak a felüljáróján mész át, ahol ő is meghalt. Ha ránézel, akkor azonnal megöl, ha nem, akkor lesz még három napod élni.
Viktor válasza csak még egy nyöszörgés volt, aztán fészkelődött kicsit, s Yuuri figyelmét nem kerülte el, hogy szorosan magához ölelte a takaró csücskét.
– Azt hiszem, a másikat mégsem akarom hallani!
A japán megint felnevetett, s megsimogatta szőke tincseit. Őt nem ijesztették meg ezek valamiért, talán azért, mert Detroitban Phichittől elég szellemsztorit hallott annak idején. Eltette a laptopot, s egy kis ideig csöndben feküdtek az ágyon. Aztán mikor Viktor arrébb mozdult, hogy kimenjen a konyhába, Yuuri utána ugrott.
– Vannak ilyesmik oroszul is?
– Mármint városi legendák? – Viktor elgondolkodott. – Azt hiszem. Ott van az alváskísérlet, a rádiós sztori… Ezek jutnak csak eszembe, eléggé nyomasztó mindkettő. Nem szellemsztorik, de azért ijesztőek.
Viktor már indult is volna, de Yuuri törökülésbe vágta magát előtte, kíváncsian pislogva fel rá. Az orosz értette, mit szeretne, így leült vele szembe, és egy sóhajjal belefogott a két történtbe.
– Az alváskísérlet arról szól, hogy kutatók a negyvenes években öt börtönbe zárt rabot kihoztak, és egy légmentes kamrába zárták őket, és valamiféle gázt használtak, hogy ébren tartsák őket. Tudni akarták, milyen hatással lesz rájuk, ha hosszú ideig nem alszanak, ráadásul szabadságot ígértek az alanyoknak, ha harminc napig bírják. Azt hiszem, az ötödik napon már paranoiás tünetek léptek fel, nem beszéltek egymással, a kilencedik napon már kiabáltak. Aztán ez abbamaradt, és három napig csönd volt. Aztán egy hangosbemondón vagy min keresztül az egyik kutató mondta nekik, hogy bemennek hozzájuk, és feküdjenek a földre, mire azt felelték, hogy már nem akarnak szabadok lenni. A tizenötödik nap a kutatók kinyitották a kamrát. Borzasztó volt. Az egyik alany halott volt, letépték róla a húst és a bőrt, akik életben maradtak, kárt tettek magukban.
Mikor Viktor abbahagyta a beszédet, Yuuri eltátott szájjal nézett rá.
– És a többi is meghalt?
– Nem tudjuk. Sokan arról is vitatkoznak, hogy ez most csak legenda-e, vagy tényleg megtörtént…
– Tényleg nyomasztó.
Viktor felnézett Yuurira, aki most a szája szélét harapdálta, nyilvánvalóan rágódott a dolgon.
– Akarod hallani a másikat?
Vonakodva, de a japán bólintott.
– Oké. Szóval, volt vagy van, nem tudom, ez a rádióállomás, amit „Zümmögőnek” hívnak. Elvileg percenként huszonöt különböző hangot ad ki egész nap, néha megszakad, és beszélni kezdenek. A nyolcvanas évek óta megy, és ha jól tudom, a zümmögő hangot a kilencvenes években kezdte el adni. Van néhány hangüzenet, amit sikerült a zümmögés ellenére rögzíteni, kódszámokat meg betűket. Sokan azt mondják, katonai célt szolgál, de hát csak szóbeszéd. Vannak, akik szerint köze van egy nukleáris háborúhoz.
Yuuri meglepődött arcát látva Viktor elvigyorodott, majd felállt, s tényleg kiment a konyhába. A japán még ült a földön egy darabig, emésztve a hallottakat. Aztán az orosz után ment.
– Ezek rosszabbak, mint a szellemsztorik.
– Igen, mert lehet bennük valami – mondta Viktor, miközben felrakott egy teát főzni. – De hát mind csak szóbeszéd.
– Nagyon remélem – mosolyodott el Yuuri.

Aznap délután csöndesen ittak egy-egy bögre teát. Viktor csak Yuurival volt hajlandó bemenni a fürdőbe, nehogy ott találja a wc-s lányt, vagy esetleg a tükörből visszanézzen rá valaki. A japán nem félt, de a rádióhoz nem nyúlt többet.

***

Akit esetleg érdekel, a japán legenda innen, az orosz pedig innen van. 
Plusz infó: Yuuri sztorija a Teke Teknénél az én kiegészítésem, az alapján, amit a filmben láttam.
Viktor sztoriját az alváskísérletről a linkelt oldalról fordítottam egy ideig, majd erről az oldalról folytattam.

Továbbá, akit megintcsak érdekel:
A Yuuri által felolvasott, említett legendág meg is vannak filmesítve.


Kayako története: 


Amerikai átdolgozás (magyar szinkronos):

Sadako története: 


Amerikai átdolgozás (magyar szinkronos):


2 megjegyzés:

  1. Ezeket már mind ismertem, a rádiósat leszámítva, mondjuk szerintem az nem is volt ijesztő. Áhh, majd valamikor megnézem ezeket a horrorokat is, de nem este, mert akkor nem alszok egy napig.
    Egyébként jó lett ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, a rádiós nem ijesztő, inkább csak nyomaszó. :) Lesz mit nézned. :D Meghaltam, mire kilinkeltem a filmeket. xD Köszönöm, örülök, hogy tetszett. ^_^ Köszi, hogy írtál! :)

      Törlés