2017. május 29., hétfő

Rúdtánc józanon

Avagy Chris és a józan rúdtáncolás. :D




Szerzői megjegyzés: 

Szeretnék annyit leszögezni, hogy ez egy nagyon random ötlet, ami kipattant a fejemből. Chris nagyon valószínű, hogy tud józanul is rúdtáncolni, és a pezsi a banketten csak megtoldotta ezt a tudást. Viszont nekem meg muszéj volt ezt a csepp eszementséget összehozni. :D


~ ~ ~  ~ ~ ~ 


Ha mindig is meg akartad ezt tanulni, akkor itt az alkalom… hogy együtt tanuljunk, mert én, Chris Giacometti, sem tudom!

– Ez teljesen hülye – morogta Viktor maga elé, visszafojtva a nevetését, ahogyan Chris új blogján görgetett végig.
– Ki és miért? – pislogott rá Yuuri.
– Chris – jött a felelet, majd az orosz elé tartotta a telefont.

***

Chris videókon prezentálta az oktatást, de Viktor, Yuuri, valamint Otabek és Yuri voltak olyan szerencsések (vagy szerencsétlenek), hogy személyesen ott lehessenek. Igazából nem Chris tanított, de mivel köztudott volt, hogy részegen jól nyomta a tavalyi banketten Yuurival, az emberek kíváncsiak lettek, milyen is, ha józanon fog neki a rúdtáncnak.
– Viktor, ha kiröhögsz, eláslak!
– Pedig azért jöttem, cimbora.
Chris barátja is ott volt, hogy megnézze, bár kissé hivatalosan öltözött egy ilyen helyre. Nemsokára az oktató is befutott, köszöntötte a jelenlévőket, aztán elkezdte a tanítást.

1. lépés, Chris szemszöge: ne törd ki a lábujjad!

Amikor az oktató felkapaszkodott a rúdra, és pipiskedve kezdett sétálni körülötte, azt gondoltam, ki ne tudná ezt megcsinálni. Akkor is lábujjhegyre állok, ha nem érek el valamit a polcon, mert annak ugyebár kötelezően két kilométer magasnak kell lennie. Jó, nem esek túlzásba, de velem is megesik.
Utánoztuk. Az első kör prímán ment, egyszerűen éreztem a saját kisugárzásomon, hogy szexi voltam. A másodiknál már fájt a nagylábujjam, a harmadiknál legalább négy roppant, én pedig kecsesen elzúgtam. A sarokból csak Viktor halk vihogását, és Yuri Plisetsky morgását hallottam.

2. lépés: akkor is legyen önbizalmad, amikor legszívesebben öngyilkos lennél!

Miután sikerült öt kört lenyomnom lábujjhegyen, s végre rájöttem a kecses járás technikájára, új dolgot vettünk az alapokhoz: lábujjhegy és forgás, közben minél lentebb kellett ereszkedni. Hogy a fenébe csináltam totál profi dolgokat részegen, mikor ez kiborít józanon? Valószínűleg előjött a sok youtube videó a tudatalattimból.
Az oktató megmutatta a dolgot, majd ezt is utánozni kezdtük. A lábujjhegyen sétálós része ment, de mikor össze kellett kulcsolnom a bokám a rúdon, hogy forogni tudjak… nos, az, hogy a bokámon a bőr égett tőle, enyhe kifejezés! Csak a tökéletes önkontrollnak köszönhettem, hogy nem ordítottam el magam. Fenékre huppantam a padlón, és még szerencsésnek mondható vagyok, mert csak Viktor és a másik három látta ezt. De ők nagyon nevettek.
Felálltam, és még egyszer nekilendültem, ezúttal tökéletesen utánozva az oktatót, mígnem a harmadik fordulatnál véletlenül lecsúszott a kezem a rúdról, és hanyatt vágódtam. Viktor Nikiforov, az ötszörös aranyérmes korcsolyabajnok itt vesztette el önuralmát, és visított fel a nevetéstől. Legalább nem engem néztek, hanem őt. Biztos vagyok benne, hogy ha ez egy film lenne, marha jól nézne ki. Mindenki kecsesen mozog, Chris pedig elvágódik a háttérben. Így, hogy ez a valóság, nem volt annyira vicces.
Büszkeségem utolsó apró szilánkjait összekaparva felálltam, majd megpróbáltam megint. Ezúttal sikerült a dolog, de az arcom és a bokám még mindig égett.

3. lépés: ha nem látod rendesen, ne csináld! Ismétlem: NE!

Viktor még mindig nevetett, én meg véletlenül odanéztem. Az oktató épp azt a mozdulatot mutatta, amelyben az egyik lábfejed a rúd körül van, vagy hogy is mondjam, a másik pedig kint a levegőben. Mikor visszafordultam, már csak azt láttam, hogy a lába a levegőben kering, de a másik bokáját a rúdon nem. Én bolond pedig felkapaszkodtam, tettem egy apró lépést hátrébb, elrugaszkodtam, egymás mögé tettem a két bokám, és lendületből lefejeltem a rudat. Arról nem is beszélve, hogy hasra estem, mert az ütésnek hála elengedtem a kapaszkodási pontot. Viktor ekkor már a padlót csapkodta a nevetéstől, és még a mindig fapofa Otabeket is mintha vigyorogni láttam volna. Talán ehhez a lépéshez még hozzáteszek egy dolgot: ha először mész rúdtánc órára… ne vidd a haverokat!

4. lépés: berendezés marad!

Azt elfelejtettem leírni, hogy a terem szélén volt helyem leghátul. Viktorék pont rám láttak, de szerencsére senki más nem.
Jött a következő alap: a rúd felé fordulva, felemelt lábakkal forogni. Mintha a levegőben ülnél, nagyjából. Ezt már meg tudtam csinálni, de bökkenő itt is volt. De szépen sorban!
Először is megkapaszkodtam alul-felül, majd lendületet vettem, és… megtettem, amit kellett. Hogy mi volt a probléma? Először is a túl nagy lendület. Másodszor nem a két térdem között volt a rúd, hanem jóval bentebb, így a bokám… hogy is mondjam… frontálisan ütközött a terem végében lévő két székkel, amelyek csörömpölve mozdultak arrébb. Most már mindenki engem nézett, illetve a tekintetek ingáztak köztem és a harsányan vinnyogó Viktor között. Égett a pofám… és nem tudom, hogy a magam bambasága miatt, vagy azért, mert a legjobb haverom gyakorlatilag fuldoklik a nevetéstől.

5. lépés: inkább hagyd az egészet, és ha mégis rúdtáncolni akarnál, igyál egy kis pezsgőt, aztán vetkőzz!

Amikor az egód és a motivációd a sárba van tiporva, gondolj arra, hogy a te párod talán nem próbál úgy tenni, mint aki nem is ismer. Az enyém ugyanis úgy nézte végig az egészet, mintha mindenkire kíváncsi lenne, nem csak rám, így nem tudja meg senki, hogy valójában miattam volt itt.
Óra végén az oktató azt kérte, hogy vessünk egybe mindent, amit megtanultunk. Röviden-tömören megpróbáltam… nem sikerült. Lábujjhegyre álltam, és kiment a bokám, aztán forogtam, és a rúd levitte a legnemesebb részem, amelytől aztán könnybe lábadt a szemem. Viktor ekkor már nem volt a teremben, de a zárt ajtón keresztül hallottam a vinnyogását. Szerintem nézett a kulcslyukon keresztül, vagy az isten se tudja.
Egy sóhajjal elléptem a rúdtól, majd felkaptam a cuccom, és az öltözőbe mentem, nem sokkal mögöttem jöttek a többiek.
– Na, milyen volt az első józan rúdtáncélményed? – kérdezte Viktor.
– Te fogd be – morogtam. – Menjünk haza. Maradok a részeg verziónál.

***

Chris betartotta, amit mondott, és a blogján az oktatásról feltöltött videók után megjelent még egy: Inkább csináld részegen! lett a címe. Viktor elindította, Yuri és Yuuri pedig kíváncsian hajoltak közelebb. A svájci félmeztelenül állt egy rúd mellett, tökéletesen csinálva azokat a mozdulatokat, amik józanon nem mentek neki, s egy-egy gyakorlott pörgés vagy csúszás között meg-meghúzta a pezsgősüveget.

– Idióta – morogta Viktor vigyorogva.

2 megjegyzés:

  1. Na elvonatkoztattam attól, hogy Chris tuti tud rúdtáncolni, és remekül szórakoztam. :D Szerintem imádnám Chris blogját, tuti azonnal bekövetném az ilyen posztokért. xD Zseniálisak ezek a tanácsok, Viktor meg naná, hogy sírva röhögött rajta, ez a legjobb barát dolga. :P
    Remélem, még kapunk további bejegyzéseket Chris blogjáról. ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy élvezhető volt a sztorim annak ellenére, hogy valószínűleg nem canon. :D Hidd el, ha lenne blogja Chrisnek, én is ott lennék a nyomában. xD Tuti, hatalmas lenne. :D Hát mikor Viktor sírva nevetését írtam, én is röhögtem xD Elég volt elképzelni. :D Lehet másik ficbe írok még hasonlót. :) Köszi, hogy írtál! ^-^

      Törlés