2017. március 5., vasárnap

A Kerítők

Phichit üzenetei Yuuri agyára mennek, és Viktorral elhatározták, hogy kerítenek neki valakit.




Figyelmeztetés:


  • Viccesebb hangvételű Seungchuchu, Viktuuri és enyhe OtaYuri
  • Erotikus tartalom
  • Itt-ott csúnya beszéd
  • Wordben, nyitott bekezdésközzel 17 oldal, összesen 5053 szó, vagyis kissé hosszú ^^


Szerzői megjegyzés: 

Csak annyit, hogy jó olvasást! ^^ Kommentelni, kritizálni ér itt is, face-n is. :) Sőt, kérlek titeket, hogy még ha csak egy-két szóval is, de írjátok le, hogy mit gondoltok. Egy írónak fontos, hogy tudja. :D De most ugorjunk a sztorira!

**************

Megint a pittyegés, megint a fény a telefonon, megint Phichit. Yuuri felsóhajtott, majd felkapta kezébe a készüléket, unottan feloldva a billentyűzárat, elolvasva az üzenetet.

Yuuriii!! Unatkozom. Mizu veled és a férjeddel? :’3

Újabb sóhaj, képernyőzár, telefon lerak. Ez már napi rutin volt Yuurinál. Imádta legjobb barátját, nála jobbat nem is kívánhatott volna. Tényleg. De üzeneteinek és hívásainak hada megőrjítette. Óvatosan kimászott az ágyból Viktor mellől, de nem számított rá, hogy ő már ébren van, és visszarántja.

– Hova, hova?

– A konyhába kávéért – felelte egy halvány mosollyal.

– Megint Phichit, nem igaz?

Yuuri nem válaszolt, de nem is volt rá szükség. Viktor kuncogott, majd a hátára fordult, és nyújtózott egyet. A japán úgy döntött, a kávé várhat. Odabújt Viktor mellé, arcát a nyakába fúrva, ujjai utat találtak a szőke tincsekbe.

– Yuuri…

– Hmm?

– Ha nem akarsz reggelire engem, akkor inkább menj, és csináld meg a kávéd.

– És mi van, ha én téged akarlak a kávé helyett?

A huncut mosoly, amely szétterült Viktor arcán elárulta, hogy a válasz helyes, és mást el sem fogadott volna. Oldalára fordult, és ajkaik találkoztak, s Yuuri tudta, mit kell tennie. Ujjaival végigtáncolt a puha bőrön, s mikor finoman megszorította férfiasságát a pizsamanadrágon keresztül, az orosz halkan felnyögött. Vágy csillogott a kék szemekben, és Yuuri engedte, hogy egy rakoncátlan mosoly üljön ki az arcára.

– Hadd tippeljek – lehelte Viktor –, lassan fogsz az őrületbe kergetni, ugye?

Yuuri nem felelt, csak mosolygott. Tudta, hogy az orosz imádja, amikor ezt csinálja. Ő pedig azokat a reggeleket imádta, amiket szeretkezéssel kezdtek. Érzéki, hosszú, és megtölti mindkettejüket energiával.
Ezt követően csak feküdtek egymás mellett az ágyon, Yuuri feje Viktor vállán, ujjai az övét cirógatták.

– Szóval, mi a helyzet Phichittel?

– Unatkozik – sóhajtott Yuuri. – Mint mindig.

Viktor felnevetett, majd belecsókolt a fekete tincsekbe, Yuuri pedig egy pillanatra behunyta a szemét.

– A legjobb barátok néha ilyenek. Az agyunkra mennek.

– Neked is?

– Chris megállás nélkül üzenget.

– Ki gondolta volna, hogy ennyi ideje van mindkettejüknek.

Erre mindketten kuncogni kezdtek, aztán a japán végre felült, és kikászálódott az ágyból, magára kapva alsónadrágját és egy hosszabb, fekete pólót. Viktor ugyanígy tett, és ketten ballagtak ki a konyhába. Yuuri kávét főzött, ez is a rutinjai közé tartozott. Mikor elkészült, mindkettejüknek öntött egy-egy bögrébe, Viktornak feketén hagyva. Csak úgy volt hajlandó meginni. Magának mindig két kanál cukrot tett bele és egy kis tejet is öntött hozzá. Az orosz sokszor cukkolta, hogy most akkor kávé vagy tejeskávé van-e a bögréjében, de erre a válasza mindig egy nyelvnyújtás volt. A szeretkezés mellett ez volt a másik, amit Yuuri imádott a reggelekben: az édes csipkelődések.

Megfordult, és a bögrékkel a kezében a nappaliba lépett, de meglepődött, mikor Yurit látta a kék kanapén feküdni, kezében a mobiljával.

– Te mikor jöttél be? – kérdezte egy mosollyal, miközben lerakta a két bögre kávét a kis asztalkára.

– Most – jött a felelet, majd a szőke fiú elrakta a telefont. – El voltál varázsolva, nem csoda, hogy nem vetted észre.

– Kávét hozzak?

– Nem, köszi. Már ittam.

– Tizenhat vagy, és rendszeresen kávézol? – lépett ki Viktor a fürdőből. – Nem tesz jót az egészségednek!

A válasz erre csak egy párna volt az arcába. Yuuri nevetett. Yuri mostanra családtag lett, szinte minden reggel feltűnés nélkül sunnyogott be a lakásba és foglalt helyet a kanapén, várva, hogy valamelyikük észrevegye a jelenlétét. Yuuri szerint olyan volt, mint egy macska.

– Mit akartok reggelire? – kérdezte Yuri aztán, felállva a kanapéról.– Néhány sarokra nyílt egy kis étkező. Megnézhetjük, ha akarjátok.

Yuuri és Viktor egymásra néztek, az orosz pedig csak megvonta a vállát.

– Nekem mindegy. Felőlem simán megnézhetjük.

– Akkor menjünk – mosolygott Yuuri, és besétált a szobába, hogy felöltözzön.

Eleinte furcsa volt, de lassan megszokta, s örült is neki, hogy Yuri ennyire családiasan viselkedik velük. A szüleiről nem tudott semmit, és nem is kérdezte, hisz nem az ő dolga volt. Úgy volt vele, hogy ha a fiú beszélni akar róluk, majd fog. Így, hogy minden reggel megjelent náluk, együtt reggeliztek, beszélgettek és sokszor elmentek közösen vásárolni, olyan érzés volt, mintha örökbe fogadták volna. Viktor sokat emlegette a háta mögött a fiukként.

Elkészültek, és elindultak, Yuri mutatta az utat, közben lelkesen magyarázva arról, hogy mennyi időt tölt Otabekkel skype-on, hogy Otabek mennyire szereti a macskákat, és hogy ő mennyire akar egyet.

– Majd Otabeket beöltöztetjük neked, és lesz egy macskád meg ő is. Két légy egy csapásra – nevetett Viktor.

– Meg egy frászt – morogta Yuri, de amint hátat fordított nekik, ő is elmosolyodott, és ezt Yuuri nagyon jól tudta.

Az is feltűnt mindkettejüknek, hogy sokat beszél a kazak fiúról. A japánnak volt egy olyan sejtése, hogy talán többet érez iránta puszta barátságnál, de egyelőre nem kérdezett rá. Hagyta, hogy Yuri elmondja. Sokáig tartott, mire megnyílt, de mára rengeteg dolgot megosztott velük, és Yuuri nem akarta, hogy a kérdései esetleg tönkretegyék ezt a bizalmas kapcsolatot.

Egy mosollyal felsóhajtott, mikor megint pittyegni kezdett a telefonja. Tudta, hogy Phichit az.

– Nézd meg – mondta Viktor, megsimogatva a kezét. Yuuri így tett.

Elővette a mobilt, és elolvasta az üzenetet.

Már nem is válaszolsz?? ): Hát ennyit ér neked az exférjed???

Yuuri mindig megengedte, hogy Viktor is elolvassa az üzeneteket, ahogyan ezt is. Az orosz hangosan felnevetett.

– Exférjed?

– Az ő hülyesége – rázta a fejét Yuuri, de ő is nevetett. – Valamivel le kellene kötni a figyelmét.

– Az a legnagyobb baja, hogy nincs barátnője – mondta Yuri, miközben melléjük lépett. – Vagy barátja.
Beléptek a kis étkezdébe, és a menüt böngészve rendeltek.

– Yuuri!

– Hmm?

– Szerezzünk Phichitnek valakit!


***


Mikor hazaértek, mindannyian leültek a kanapéra. A nap besütött a konyhaablakon, megvilágítva ezzel az előszobát is.

– Komolyan az a tervetek, hogy idehívjátok Phichitet és összehozzátok valakivel?  – kérdezte Yuuri.

– Egy próbát megér – felelte Yuri, Viktor pedig lelkesen bólogatott.

– Így veled is találkozhat, ha itt lesz, nem fog unatkozni, és intézünk is neki valakit.

– És éljen távkapcsolatban? – vonta fel Yuuri a szemöldökét. – Úgy megint engem fog zaklatni.

– Még ha távkapcsolatban is él, tud skype-olni vagy üzengetni az illetőnek. Mint én és Otabek.

– Te és Otabek? – fordult oda meglepetten Viktor, és Yuuri is kíváncsian hajolt előrébb.

– Ömm… Nos, igen. Valami alakulgat közöttünk – mondta Yuri, arca lassan vörössé vált.

Viktor és Yuuri váltottak egy pillantást, majd újra a fiúra néztek, akinek látszólag esze ágában sem volt feléjük fordulni. A japán elmosolyodott a zavarát látva.

– Mióta? – kérdezte Viktor izgatottan.

– Térjünk vissza Katsudon bolond haverjához, oké?

Ezután megbeszélték a haditervet: Phichitet Szentpétervárra invitálják, és elviszik egy bárba, hogy találjanak neki valakit. Ha nem sikerül, akkor Yuuri kénytelen lesz elviselni a végtelen pittyegést a telefonján, és az üzenetostromot, amelyet majd legjobb barátjától kap.

Elővette a mobilját, s válaszban leírta, hogy szeretnék, ha elmenne hozzájuk pár napra. A thai azonnal válaszolt.

Yuuri!*-* Egyetlen örök plátói szerelmem, édes drága barátom, ivótársam! Ez megtiszteltetés :’)

Viktor újra felnevetett, a japán azonban csak a fejét csóválta. Úgy tűnik, barátja erről sosem fog leszokni. Még Detroitban vált szokásává, hogy mindenféle becenevet adjon neki, mint az üzenetekben.

– Akkor hát jön, azt hiszem – mondta Yuuri egy sóhajjal.

– Helyes! – állt fel Viktor, csípőre vágva a kezét. – Szerezzünk hát Phichitnek valakit!


***


Néhány nap elteltével Phichit meg is érkezett Szentpétervárra. Leszállt a buszról, ahol Yuuriék már integettek neki, és a japán rögtön kiszúrta az elveszett kifejezést az arcán. Rohanva tette meg azt a kevés távot feléjük, majd barátja nyakába vetette magát.

– Yuuri! Rég láttalak.

– Csak két hónapja, Phichit, és amúgy is, beszéltünk telefonon – mondta a japán mosolyogva, finoman megveregetve a thai hátát.

– Ne rontsd el!

Mindketten felnevettek, majd Viktor és Yuri felé fordultak, Phichit meghajolt, aztán mosolyogva köszöntötte őket. A hazafelé vezető úton végig arról beszélt, milyen volt a repülő, hogy beszélgetésbe elegyedett egy idős hölggyel, és mikor csinált egy képet magáról, furcsa pillantásokat kapott.

Folyamatosan beszélt, és a hármas mosolyogva hallgatta, tartva magukat a tervhez. Az első lépés az volt, hogy egy hétre elszállásolják Phichitet maguknál, és mivel kell a segítség, Yuri is ott marad.

– Az anyját, Viktor! – szaladt ki a thai száján, mikor beléptek a lakásba. – Gondoltam, hogy király lakásod van, de ez marha jól néz ki!

– Ugyan – legyintett az orosz kissé szégyellősen –, semmiség. Helyezd magad kényelembe, hozok inni. Vörösbor, pezsgő, esetleg vodka?

– Keverd a hármat, Viktor, az biztos ütni fog – mondta Yuri, mire mindannyian felnevettek.

– A bor elég lesz – válaszolta Phichit, és a cuccát a kanapé mellé téve leült rá, csillogó szemekkel, érdeklődve nézve végig a helyiségben.

Yuuri hozott mindkettejüknek egy-egy pohárral, míg Viktor eltűnt a vendégszobában, hogy ágyneműt és miegymást szedjen elő a thai fiúnak.

– És – hajolt Phichit közelebb egy huncut mosollyal –, az a szoba ott, amiben rosszalkodni szoktatok?

– PHICHIT! – Yuuri szinte felkiáltott, meglepte a másik kérdése, a boros pohár majdnem kiesett a kezéből. – E-Ez…

– Nyugi, csak húzom az agyat! – dőlt hátrébb a másik vigyorogva. – Nem gondoltam volna, hogy ennyi idő együttlét után még így fog érinteni a téma.

Nevetni kezdtek, és Viktor is visszatért.

– Hol van Yuri? – kérdezte a homlokát ráncolva.

– A fürdőben – felelte Yuuri.

– Amúgy – nézett Phichit hol Viktorra, hogy pedig barátjára –, hogyhogy meghívtatok magatokhoz?

Nos, ez volt az a kérdés, amire egyikük sem számított, és amire nem beszélték meg, mit válaszolnának. Egymásra néztek, és Viktor már beszédre nyitotta a száját, mikor Yuri megszólalt mögöttük:

– Katsudonnak annyira tetszik Szentpétervár, hogy körbe akart téged vezetni. Végtére is, te vagy a legjobb barátja.

Phichit csak pislogott, majd magához ölelte Yuurit.

– Jaj, de kis aranyos vagy!

Sokat beszélgettek, iszogattak, aztán este mindannyian fáradtan dőltek be az ágyba. A vendégszobában csak egy egyszemélyes ágy volt, és Yurinak, hogy ne a kanapén aludjon, a földön ágyaztak meg Phichit mellett. Már mindketten hangos szuszogással aludtak, mikor Yuuri a fürdőbe menet bepillantott a résnyire hagyott ajtón. Elmosolyodott. Akárhonnét nézte, a kötelék közte és a thai fiú között szinte már testvéri volt.

Visszasétált a szobába és óvatosan befeküdt az ágyba Viktor mellé, magukra húzva a takarót. Odabújt hozzá, kezét lassan a derekára csúsztatta, apró csókot nyomva az orra hegyére.

– Eddig jól állunk – mondta halkan.

– A neheze még csak most jön – mosolygott Viktor, magához ölelve a japánt. – Valahogy programszerűen el kell vinnünk valahová, és keríteni neki valakit.

– Tudom – suttogta Yuur –, de legalább ezzel megvagyunk. Eljött ide, és ez már fél siker.

– Az én ötletem volt, szóval kérem a jutalmam! – búgta a fülébe az orosz, kezét lentebb csúsztatva a hátán, és Yuuri halkan felnevetett.

– Megkapod.

A japán felnézett rá, alsó ajkát beharapva, majd bal kezével hátranyúlt és előrehúzta Viktorét. Megcsókolta, lassan megnyalva a száját, és az orosz elvigyorodott, levéve róla a pizsamáját és az alsónadrágját.

– Most én kezdek? – kérdezte.

– A te érdemed a siker, dönthetsz – nevetett Yuuri halkan, kisöpörve a szőke tincseket párja arcából.

Viktor szemeiben olyan fény csillant, amiből a japán tudta, hogy mi lesz a válasz, így felült az ágyon, és elkezdte levetkőztetni az oroszt. Mindketten meztelenek voltak, Yuuri közelebb ült a nyakát csókolva és a hajába túrva, míg másik kezével lassan simított végig a testén. Viktor egészen közel húzta őt magához, ő pedig készséggel engedte magát. Aztán a combját simogatta, és a halk nyögésekből, amit a szőke hallatott, tudta, hogy többet akar. Egy mosollyal merev férfiasságára csúsztatta ujjait, először finoman cirógatva, majd átfogva azt. Maga is érezte, hogy kívánja, és nagyon nehezen állta meg, hogy azelőtt könyörögjön érte, mielőtt befejezi a saját részét. Viktor mintha olvasott volna a gondolataiban, ugyanazt kezdte csinálni, és kezük egyszerre mozgott, lélegzetük reszkető volt.

– Nagyon fáradt vagy? – szólalt meg hirtelen Viktor, arcát a nyakába fúrva.

– Eléggé. Miért?

– Ugyan – kuncogott az orosz halkan. – Tudod te.

– Ó! – Yuuri is felnevetett, majd kicsit elhúzódott, hogy Viktor szemébe nézhessen. – Ahhoz talán nem.


***


Amikor reggel felébredt, Yuuri friss kávé és Viktor illatát érezte. Egy mosollyal oldalra fordította fejét, és az orosz békés arcát nézte. Ezzel a látvánnyal sosem fog tudni betelni. Óvatosan kimászott az ágyból, magára kapott egy pólót és egy nadrágot, majd kiment a konyhába. Phichit és Yuri már ott ültek, egy-egy bögre kávét iszogatva.

– Jó reggelt, álomszuszék! – köszöntötte a thai vidáman, mire Yuuri elmosolyodott.

– Nektek is! – A konyhapulthoz lépett, és töltött magának kávét. – Arra gondoltunk Viktorral, hogy ma elmehetnénk bulizni egyet. Mármint egy kicsit. Benne vagytok?

Yuri először a szemöldökét ráncolta. Yuuri tudta, miért. Soha, egyikük sem ment még szórakozóhelyekre, és nem is nagyon akartak. Aztán az orosz fiúnak leesett, hogy a japán miért ajánlja, és csak bólintott.

– Nekem mindegy. Amúgy sem árt.

– Tudod, hogy én bármikor bárhová! – pattant mellé Phichit, és átkarolta a vállát.

– Remek! – szólalt meg mögöttük Viktor, meglepve mindhármukat. – Van is egy jó hely. Vagy legalábbis azt hallottam, hogy egész klassz.

 Phichit szeme felcsillant, úgy tűnt, örül, hogy meginvitálták. Yuuri kicsit tartott attól, hogy a fiú majd gyanúsnak fogja gondolni az egészet, de nem, és ez megnyugtatta. Felnevetett, aztán a hűtőhöz lépett, hogy reggelit csináljon. Viktor közben elment átöltözni, Phichit tovább kortyolgatta a kávéját. Yuri mellé lépett, és elvett egy-két zöldséget, hogy felaprítsa. Mikor Yuuri ránézett, ő csak elmosolyodott és tovább segített. Meglepő és egyben szívmelengető volt. Nem tartott sok ideig valami egyszerűt összedobni, és Yuuri el tudta volna képzelni magukat egy családként: ő és Viktor a lelkes, odaadó szülők, Phichit pedig Yuri bátyja. Magában elmosolyodott, és érezte magán a többiek tekintetét, de nem mondott semmit.

A nap további részében beszélgettek, Viktor és Yuri véletlenszerű orosz szavakat tanítottak Phichitnek, amiket a japán már ismert. Vicces volt, ahogyan a thai kiejteni próbálta őket.

Mikor eljött az este, elindultak abba a kis bárba, amit Viktor említett. Nem volt nagy hely, de teli volt emberekkel. A bárpulthoz ültek, rendeltek italt, és vártak. Viktor és Yuuri ide-oda néztek, aztán a szőke ki is szúrt egy alacsonyabb, fekete hajú lányt, aki feléjük néz.

– Szerinted?

– Azért vagyunk itt, hogy próbálkozzunk, nem? Ha nem jön össze, akkor lesz másik.

A lány még mindig őket nézte, és mintha nem is tűnt volna fel nekik, hogy Viktorék róla beszélnek. Ez jó jel volt. Az orosz oda is fordult Phichithez.

– Figyelj, lenne itt valaki, akinek nagyon bejössz!

– Igen? – nézett fel rá a thai, majd elkezdte körbehordani tekintetét a helyiségen. – Ki?

– Az a lány, ott – mutatott alig feltűnően Viktor a fekete hajú hölgy irányába, mire Phichit elhúzta a száját.

– Kösz, passzolom.

Miután a fiú visszafordult az italához és a mobiljához, Viktor felsóhajtott, Yuuri pedig biztatóan megsimogatta a hátát. Kis idő elteltével egy másik lányt láttak feléjük nézni.

– Phichit!

– Hmm?

– És ő? – Viktor most a másik lány felé mutatott, de a thai újra a fejét rázta.

– Nem az esetem.

Az orosz már a fejét fogta, Yuuri pedig felnevetett. Mikor oldalra nézett, Phichit mellett Yuri csak a szemét forgatta. Úgy tűnt, irritálta az egész helyzet.

Ezután sokáig csak beszélgettek, és az italaikat kortyolgatták, Yuurinak és Viktornak közben azon járt az agya, vajon ki is lehetne az ideális Phichit számára. Nemsoká aztán odalépett egy szőke hajú lány, kezét óvatosan Phichit vállára téve. A fiú lassan felnézett.

– Хотите потанцевать?
– Bocsi, nem beszélek oroszul.
– Ó… – A lány egy pillanatra elgondolkodott, figyelmen kívül hagyva Viktor és Yuuri kíváncsi pillantását. – Te… táncolni… akarsz velem?
– Ne haragudj, de kihagynám!
Mivel a lány értetlenül nézett rá, Phichit jobban látta, ha segítséget kér Viktortól. Ő egy mosollyal tolmácsolt, a lány pedig bólintott, és elköszönt. Ezután Yuuri lépett barátja mellé.
– Ő már a harmadik, akit elutasítasz? Mi volt a baj velük?
– Ó, semmi – mosolygott Phichit, majd felnézett a japánra, és ő tudta, hogy barátja már eléggé becsiccsentett. – Csak az, hogy egyikük sem pasi.
Ez mind a hármukat meglepte. Viktor csak pislogott, és Yuri sem tudott másképp reagálni. Yuuri a hajába túrt. Gondolhatta volna. A lányok mindig is odavoltak érte, de hát az még nem azt jelenti, hogy ő is értük. Phichit zavartan nevetgélt egy ideig, majd felállt.
– Na, szerintem menjünk. A csajoztatós izétek nem jött be, csak mondom!

***

 Hazaérve Phichit, akár egy gyerek, a hűtőhöz rohant, kikapta a vodkás üveget, és kortyolni kezdte. Viktor nevetve vette el tőle.
– Nem mondom, hogy a legerősebb pia a világon, de eleget ittál előtte.
– Dehooogy! – nevetgélt a fiú, és próbálta visszavenni az üveget, de az orosz túl magas volt. – Naaa, add visszaaa!
Yuuri lassan visszaterelte barátját a nappaliba, s mindhárman leültek a kanapéra, Yuri pedig a karfán foglalt helyett a japán mellett. Valami olyasmit motyogott, hogy nincs kedve a részeg Phichit közelében lenni.
– Szóval, a fiúk jönnek be – kezdte Viktor egy vigyorral.
– Ja, gúnyolj ki! – fonta össze a karját kicsit durcásan Phichit, mire a másik három hangos nevetésben tört ki.
– Kigúnyolni? – kérdezte az orosz. – Egy férfivel élek együtt, Yuri pedig szintén a saját neméhez vonzódik.
– Ezt feltétlen el kellett mondanod?
– Úgyis elfelejti.
– Itt vagy… vagyok ám én iiis! – morogta Phichit. – Igen, a fiúk jönnek be. Anno Yuuri is bejött.
Viktor felvonta a szemöldökét, a japán pedig elkerekedett szemmel bámult kettejükre.
– Igen? – kérdezte eztán az orosz, de hallani lehetett, hogy alig bírja visszafogni a nevetést. – Ezt eddig nem is mesélted!
– Nem mondtad neki… hikk… Yuuri? – nézett rá ártatlan tekintettel a thai.
– El akartam – nyöszörögte válaszképp a japán.
Viktor nevetve rázta a fejét.
– Ez most nem lényeg. Van valaki, nos, különleges, aki tetszik is? – kérdezte az orosz újra a részeg fiú felé fordulva.
– Van… – felelte némi habozás után. – Úgy hívják, hooogy…
Mind a hárman csöndben várták a nevet, de az nem jött, mi több, Phichit egy ideig komoly arccal bámult rájuk, majd felnevetett.
– Azt…hikk… hittékte…hittétek, hogy elmondom, mi?
– Reménykedtünk benne – forgatta a szemét Viktor.
– Háhh, nem fogom! – Akár egy ötéves gyerek, úgy nyújtotta ki a nyelvét. – Elmondanátok neki.
– Úgy ismersz minket? – rázta a fejét Yuuri. – Nem bízol bennünk? Én a legjobb barátod vagyok!
Phichit ide-oda kezdett dülöngélni, arcán gyermekded mosollyal. Kis ideig csak hümmögött, végül egy hatalmas, szerelmes sóhajjal megszólalt.
– Seunggil az eleje, Lee a vége. Úgysem találod ki.
Yuri a homlokára csapott, ami elég hangosat csattant. Viktor és Yuuri meglepődve pislogtak a thai fiúra. Csönd telepedett köréjük, és a japán sejtette, hogy Phichit csak a sok alkohol miatt nem jött még zavarba. Csak dülöngélt mosolyogva.
– Seunggil… – Viktor volt az első, aki megszólalt.
– Hogy találtad ki? – tátotta el Phichit a száját. Aztán csak nevetett.
– Nem volt nehéz – morogta Yuri.
– Összehozzunk vele? – kérdezte hirtelen Viktor, és a thai felpattant a kanapéról.
– Nem! Vagyis de! Vagyis sose jönne össze!
Phichit szomorúan huppant vissza melléjük, szemébe könnyek gyűltek. Yuuri mellé sétált, és óvatosan a vállára tette a kezét.
– Sara egy csomó üzenetet hagyott neki. Tudom – mondta a fiú eztán halkan, egy könnycsepp végigfojt az arcán. – Ki tudja, lehet, mostanra járnak. Hikk… Nem sokat posztol… hikk… instagramra.
– Attól, mert nem lóg a neten, mint te, még nem jelenti azt, hogy jár valakivel – biztatta Yuuri, de úgy tűnt, nem járt sok sikerrel.
– Akkor is – szipogott Phichit. – Párszor beszéltem vele. Jó fej ő a maga…hikk… módján. Határozott. Jól néz ki. – Most Yuuri nyakába borult, magához szorítva a kissé megrökönyödött fiút. – Annyira szeretem, na!
– Akkor csak össze kell, hogy hozzuk vele, nem? – kérdezte Yuri. – Bár lehet, erről holnap kellene beszélnünk.
– Lehet – mosolyodott el Yuuri, aztán felsegítette barátját az ágyról, és a szobájába kísérte.
Phichit hamar elaludt, és annak ellenére, mennyit ivott, még egész békés is volt. Most már csak hárman ültek a kanapén, a hold fénye megvilágította a helyiséget.
– Seungnek van valakije? – kérdezte Viktor.
– Passz – vakarta Yuri a tarkóját. – Hívjuk ide, és intézzük el, hogy találkozzanak.
 – Az nem ilyen egyszerű – sóhajtott Yuuri. – A tervünknek annyi, és most egy újat akarunk.
– Szerintem tényleg holnap beszéljük meg – mondta Viktor egy fáradt mosollyal.

***

Yuuri arra ébredt, hogy valaki a vállát ütögeti. Kinyitotta a szemét, és először csak a szemöldökét ráncolta, mikor Yurit látta meg maga fölött.
– Hallod…
– Mi az?
– Seunggil itt van Szentpéterváron!
Yuuri meglepetten ült fel, és ezzel Viktort is felébresztette, aki oroszul motyogva fordult a hátára félálomban.
– Komolyan? – kérdezte a japán.
– Ha mondom! – lépett egyet hátra Yuri. – Nem is kell idehívni.
– Hogyhogy idejött? – pislogott rájuk Viktor álmosan, felülve az ágyon. – És mennyi az idő?
– Csak akkor mondom el, ha nem gyilkolsz meg – emelte meg Yuri védekezőn a kezét.
– Azt sem tudom, hol vagyok és ki, nemhogy megöljelek.
– Hát jó. Hajnali kettő van.
– Megöllek, Yuri! – dőlt vissza Viktor az ágyba egy nyögéssel. – A fenéért vagy te ébren ilyenkor, miért tudod, hogy Seung itt van, és nem ért volna rá reggel?
– Bocs, de nem! Az a bolond álmában motyog valami olyasmit, hogy milyen jó Seunggil teste. Szerintem hozzuk őket össze, amilyen hamar lehet, aztán kopjon le!
– Yuri!
– Nyugi! – sóhajtott Yuuri. – Köszi, hogy szóltál. Holnap beszélek Seunggillel.
– Meg holnap meglátjuk, mit kezdünk a helyzettel – morogta Viktor az oldalára fordulva. – Most pedig menjünk aludni!

***

A nap első sugarai bántóak voltak aznap reggel. Yuuri legalábbis nem sokat aludt. Egész éjszaka azon agyalt, hogyan hozzák össze Phichitet Seunggillel, még ha csak egy találkára is. És vajon a thai tudja, hogy az, akit szeret, itt van Szentpéterváron? Volt talán hajnali öt is, mire nehezen is, de sikerült elaludnia.
Amire most vágyott, az egy kávé volt és némi nyugalom. A fáradtságtól sem ereje, sem kedve nem volt ezeken gondolkodni. Felült az ágyon, kezébe vette a telefont, s amíg kisétált a konyhába, bejelentkezett instagramra. Eszébe jutott, hogy nem kérdezte meg Yurit, vajon honnan tudja, hogy Seunggil itt van. Azonban a közösségi oldalra belépve választ kapott a kérdésre, ugyanis a koreai fiú feltöltött egy képet a városról.
Yuuri elmosolyodott. Hirtelen visszajött a kedve ahhoz, hogy kerítő legyen. Kávét főzött, majd leült az asztalhoz, a reggeli nap sugarai égették az arcát, de nem bánta. Jó érzés volt. A koffein lassan segített neki magához térni, és újra azon gondolkodott, hogyan hozhatnák össze Phichitet Seunggillel. Néhány opció rögtön eszébe jutott, s a legtöbb még egyszerű is volt. Azonban mindet elvetette, mikor üzenetet kapott a koreaitól. Majdnem felpattant az asztaltól, miközben a sorokat olvasta.
Szia, Yuuri!
Nem tudom, hogy Viktorral mennyire vagytok elfoglaltak, de ha esetleg van egy kis időtök, meg tudtok mutatni néhány jó helyet itt Szentpéterváron? Más nem volt, akit megkérdezzek. Ha esetleg nem, az sem baj. Előre is köszi.
Seunggil
Yuuri, kapva az alkalmon, azonnal válaszolt.
Szia! Nincs semmi dolgunk, boldogan körbevezetünk. Itt van Yuri és Phichit is.
Magában mosolyogva tette le maga elé a telefont, de alig néhány másodperc múlva a pici, zöld fény újra jelezte az üzenetet.
Minél több, annál jobb, nem igaz?
Gyorsan felhajtotta a kávéját, majd berohant a szobába, és szinte beugrott az ágyba Viktor mellé. Olyan volt, mint egy gyerek.
– Viktor, ébredj!
– Yuuri, ha nem te lennél, már lelöktelek volna az ágyról – morogta az orosz, mire a japán csak felnevetett.
– Majd kárpótollak, amiért felébresztettelek – mondta, de mielőtt folytathatta volna, Viktor közbevágott.
– Kezdheted, mert épp szépeket álmodtam veled.
– Most nem lehet! – rázta a fejét Yuuri. – Seung most írt.
– Ennyit a kárpótlásról… – nyögte az orosz, de aztán felnézett párjára. – Mit írt?
Yuuri feloldotta a billentyűzárat, majd az instagramot megnyitva megmutatta Viktornak az üzenetet.
– Megyek, megnézem, hogy van Phichit.
– Okés, én iszok egy kávét, aztán mehet az akció – mondta Viktor lelkesen. – Azt hittem, így, hogy az előző terv kudarc lett, nehezebb lesz majd, de úgy tűnik, a szerencse ránk mosolyog.
– Igen – nevetett Yuuri, majd odahajolt, és megcsókolta. – A kárpótlást pedig mindenképp megkapod.
– Ajánlom is!
Viktor a konyhába ment, Yuuri pedig legjobb barátja szobájába. Ő az ágyon feküdt, karjával a szemét takarva, szája összeszorítva, telefonja az éjjeliszekrényen.
– Minden okés? – ült le az ágya szélére a japán, mire a thai lassan felé fordította a fejét.
– Ne is kérdezd – felelte elhaló hangon, és Yuuri nem bírta ki, hogy ne nevessen. – Már bánom, hogy annyit ittam.
– Emlékszel azért a tegnap estére?
– Nem sokra. Arra még igen, hogy hazajöttünk… valahogy.
Yuuri hangosan felnevetett, mire Phichit erőtlenül hozzávágta a kispárnáját, amin eddig feküdt.
– Szerintem jobb is.
– Úristen, mit csináltam? – kérdezte a thai.
– Megosztottál velünk ezt-azt.
– Ugye nem…?
– Attól függ, mire gondolsz – vigyorgott Yuuri. – Sok mindent mondtál.
– Mesélj!
A japán egy sóhajjal elmondott neki mindent. Phichit elkerekedett szemmel hallgatta végig a beszámolót, majd fogta a nemrég eldobott kispárnát, és az arcának szorította.
– És most utálsz?
– Miért utálnálak?
– Hülye kérdés, tudom, csak kicsit összezavarodtam – nyöszörögte Phichit, majd lassan felült az ágyon, a párnát lerakta maga mellé. – De most már tudod, hogy ki a nagy szerelmem.
– Igen – nevetett Yuuri, majd megmutatta barátjának is az üzenetet, amit Seunggiltől kapott. A thai fiú azonnal kikapta a telefont a kezéből, és először köpni-nyelni nem tudott.
– EZT NEM HISZEM EL! – kiáltott fel, és olyan gyorsan pattant ki az ágyból, hogy aztán össze is esett a padlón. – Seung itt van, Seung itt van!
Yuuri odalépett, hogy felsegítse, majd a konyhába kísérte és adott neki egy pohár hideg vizet, amit Phichit azonnal meg is ivott.
– Hallom, mutattad neki az üzenetet – vigyorgott Viktor, miközben átölelte Yuurit.
– És még azt is elintézte, hogy találkozzunk – tette hozzá hálás mosollyal Phichit. – Az én legjobb barátom zseniális!
Viktor felnevetett, Yuuri pedig mosolyogva a szemét forgatta.
– Viszont, ha még ma össze akarsz vele futni, a másnaposságoddal kezdeni kell valamit – mondta.
– Megoldom, csak találkozzunk vele!
Phichit tényleg mindent megtett, hogy ne legyen látható a másnapossága. Gyógyszert vett be a fejfájására, rengeteg vizet megivott, annyira ki volt száradva, és még le is zuhanyozott. Azonban egyik sem szüntette meg sem a hányingerét, sem a szédülést.
– Kitalálom, semmivel sem érzed magad jobban – ült le mellé Yuuri a kanapéra.
– Nem – nyögte Phichit kissé szomorkásan. – Amúgy Yuri hol van?
– Szerintem még kora reggel hazament – szólalt meg Viktor a szobából.
– Ó! – A thai fiú a tenyerébe temette az arcát. – Pedig annyira látni akartam. Mármint Seungot.
– Tudom – tette a kezét a vállára a japán. – Lehet, hogy a friss levegő jót fog tenni.
– Igaza van Yuurinak – lépett az orosz melléjük. – Ma egy kicsit hűvösebb az idő, mint tegnap.
Phichit egy mosollyal bólintott, majd a szobájába sétált, és utcai ruhát vett magára. Úgy döntött, tesz egy próbát.
– Mi baj lehet abból, ha lát másnaposan? – nevetgélt zavartan.
Mikor kiléptek a lakásból, a valóban hűvös szél azonnal megcsapta az arcukat. Phichit vett egy mély levegőt, aztán Viktor, aki időközben írt egy üzenetet Seunggilnek, elmondta, merre is fognak menni. A két fiú csak követte őt. Egy parkban találkoztak a koreai sráccal. Fekete bőrdzseki volt rajta, nyakában sötétkék sál, fején sapka.
– Hali! – köszönt oda egy nagy vigyorral Viktor.
– Szia! – intett Yuuri is.
– Sziasztok! Kösz, hogy körbevezettek – mondta Seunggil, és közelebb lépett hozzájuk, tekintete a zavarba jött Phichitre vándorolt. A japán azonnal észrevette, és oldalba bökte barátját.
– Bocsi, kicsit másnapos szegény – nevetett, mire Seunggil elmosolyodott.
– Ami azt illeti, tegnap én is ittam egy kicsit.
– És hogyhogy eljöttél ide? – kérdezte Viktor, hogy ne telepedjen csönd közéjük.
– Az edzőm kicsit túlhajtott mostanság – felelte a koreai egy sóhajjal. – Gondoltam, kirándulok egy kicsit pihenésképp. És végül Szentpétervárra esett a választásom.
Yuuri rápillantott barátjára. Zavarban volt, halálosan. Egy pillanatra elgondolkodott, majd oldalba bökte Viktort.
– Atya ég, mi elfelejtettük, hogy megbeszélésünk van Yakovval!
– Miről beszélsz, Yuuri? – ráncolta a szemöldökét Viktor, Phichit pedig pánikkal az arcán nézett rá.
– A szabad programmal kapcsolatban! – karolt az oroszba a japán, és elkezdte húzni őt maga után. – Nem hiszem el, hogy így elfelejtetted!
Viktor végre vette a lapot, és követte Yuurit.
– Basszus, tényleg! – csapott a homlokára. – Ne haragudjatok, srácok! Figyi, Seunggil, Phichitnek már mutattunk egy-két helyet, szóval körbe tud vinni!
– Nem is mutattatok semmit! – kiáltott utánuk a thai, hangjából tisztán hallatszott a pánik.
Yuuri figyelmen kívül hagyta őket, csak húzta Viktort, amíg már látótávolságon kívül voltak, majd lefordult a bekötőutcán.
– Mit tervezel? – kérdezte az orosz.
– Elbújunk, követjük őket, és meglátjuk, mi lesz!
Egy hatalmas épületblokkot megkerülve újra a park közelében voltak. Seunggil és Phichit még mindig ott álltak, és szerencsére egyikük sem volt csöndben. Az épület, amely mögött elbújtak, közel volt hozzájuk, így nagyjából hallottak mindent.
– És te hogyhogy itt? – kérdezte a koreai.
– Yuuriék hiányoltak. Vagyis… ezt mondták, de nekem úgy tűnik, azért hívtak ide, hogy kerítsenek nekem valakit.
– Ezt hogy érted?
– Hát úgy, hogy legyen valakim – mosolygott Phichit kissé keserűen. – Aztán szóltam, hogy nekem nem kell senki… csak…
Seunggil leült a padra, és Phichit is így tett.
– Csak?
– Ez egy kissé bonyolult – suttogta, és Yuuri alig hallotta, amit mondott. – Már van valaki, akit szeretek, ennyi.
– És ebben mi a bonyolult? – mosolyodott el Seunggil.
– Minden – sóhajtott a thai, és Yuuri, még ha messze is voltak, látni vélte az arcán a kétséget. Nem tudta, mi tévő legyen, és ez egyértelmű volt.
Amin viszont meglepődtek, hogy Seunggil ekkor átkarolta Phichit vállát, és közelebb húzta magához. A thai arca vörös volt, Viktor pedig eltátotta a száját Yuuri mögött.
– Én nem kötelezlek, hogy beszélj róla – mondta határozott hangom a koreai, és Phichit felpillantott rá. – De ha bármikor panaszkodni akarsz, hozzám jöhetsz.
A thai először arrébb húzódott, majd a szemöldökét ráncolta.
– Mi-miért? – kérdezte halkan.
Seunggil felsóhajtott, majd hátradőlt a padon. Kínos csönd telepedett közéjük, és Yuuri már azt hitte, egyikük sem fog megszólalni, mikor a koreai végül válaszolt.
– Szeretnék közelebb kerülni hozzátok, GP-sekhez.
A japán egy pillanatra becsukta a szemét. Látta, hogy a válasz nem egészen az volt, amit Phichit várt, és hogy ez mennyire összetörte a szívét. A thai beharapta az alsó ajkát, fejét lehajtotta.
– Értem…
Seunggil most az órájára nézett, aztán felállt.
– Azt hiszem, lassan visszamegyek a hotelbe. Az edzőm nemsokára fel fog hívni.
Elindult, és egy másodpercig úgy tűnt, Phichit nem tesz semmit, de aztán felpattant a padról, és megragadta a koreai karját.
– Várj még!
– Igen?
– Seung, én… – Phichit arcán látszott a kétségbeesés, és az egész orcája vörös volt. Aztán csak lehajtotta a fejét és lassan elengedte a másik karját. Többször is szóra nyitotta a száját, de a szavak csak nem akartak kijönni.
– Tudod… – kezdte Seunggil, teljesen a thai felé fordulva. – Elég sok koreai drámát néztem már életemben. Tippelhetek?
– Nem tudom, hogy most hagyjam-e vagy se – nevetett fel Phichit zavartan. – De… tippelj.
A koreai most közelebb lépett, lenézve rá, és a thai csak elfordította tekintetét.
– Szerelmet akarsz vallani?
– Ne akard nekem azt mondani, hogy csak azért tudtad, mert sok koreai drámát néztél! – fakadt ki Phichit, végre Seunggil szemébe nézve.
– Pedig nagyjából ez az oka – nevetett a másik. – Meg az, hogy gyakorlatilag az arcodra van írva.
– Neee – nyögött fel Phichit, majd visszaroskadt a padra. – Sajnálom…
– Miért?
– Majdnem önzőmód rád zúdítottam.
– Nem voltál az – rázta a fejét Seunggil, majd megállt Phichit mellett, és felé nyújtotta a kezét. A thai habozva bár, de megfogta, és a koreai felhúzta a padról, magához ölelve. – Most már tényleg megyek.
Az ölelés után Seunggil még odahajolt, és egy apró csókot adott a szájára. Phichit szeme elkerekedett, Yuuri pedig az épület mögött felkiáltott meglepetésében. Talán túl hangosan is, mert ők most feléjük néztek, és kissé riadt arcot vágtak. Viktor felnevetett, majd finoman a park felé kezdte tolni Yuurit. Nos, ezt a dolgot itt és most el kell magyarázniuk.

***

Mikor Yakov rajtakapta Viktorékat, hogy Phichit náluk van, és arra is rájött, hogy Seunggil Szentpéterváron tartózkodik, ordítva közölte a telefonba, hogy mindannyiukat várja edzésre. Most mind a pályán voltak, Viktor és Yuuri egymással szemben körözgettek, míg Seunggil és Phichit eldöntötték, hogy párost fognak gyakorolni. Egymás derekát átkarolva tették a köröket.
– Látom, sikerült őket összeboronálni – csúszott oda Viktorékhoz Yuri.
– Igen – mosolygott a férfi, miközben a páros felé pillantott. – Azt hittem, nehezebb lesz.
– Még egészen vicces is volt… eltekintve attól, hogy mikor kihallgattuk őket, Phichit majdnem megölt minket – nevetett Yuuri, aztán ugrott egy négyszeres flipet. Viktor egy füttyentéssel elismerte.
A thai valóban majdnem megfojtotta Yuurit aznap, de mikor hazamentek, folyamatos hálálkodásba kezdett. Összemosolyogtak Viktorral.
Sosem gondolta volna, hogy egyszer kerítők lesznek.


1 megjegyzés:

  1. Részeg Phichit az új spirit animelem! Nem csodálom, hogy Yuuri már kész volt attól, hogy nem talált magának jobb elfoglaltságot, mint neki üzengetni, de ezentúl Seung-gil lefoglalja. :D Fészbukon már végigkommenteltem neked, Viktuuriék és Yuri nagyon jó keritők. xD Azon pedig nagyon nevettem, hogy Viktuuriék figyelték, mit csinálnak Seungchuchuék (Yuuri, igazi legjobb barát vagy). ^^

    VálaszTörlés