2017. február 13., hétfő

Szerelemről szó sem volt

Yuuri x Phichit párosítású fanfic még a detroiti időkből. Viktuuri és Seunggil x Phichit csak a sztori végén jelenik meg. Jó olvasást! ^^




Amikor felébred a hotelszobában Sochiban, csak azt tudta, hogy mindjárt hányni fog. Hogy mi történt a banketten? Fogalma sem volt, és nem is akarta, hogy legyen! Minden, amire emlékezett, hogy küldött egy üzenetet Phichitnek Detroitba, amiben elmondta, mennyire kényelmetlenül érzi magát, és haza akar menni. Aztán az is rémlett neki, hogy elkezdte sorba benyakalni a pezsgőt, és onnantól… nos, onnantól sötét minden.
A hányinger, amit érzett viszont gyilkos volt. Ahogy lassan felállt, próbálkozva elbotorkálni a fürdőbe, megszédült, és még szerencse, hogy ott volt a fal közvetlenül mellette, különben a földön kötött volna ki. Soha nem volt még másnapos, és ezután nem is szeretne az lenni.
Yuuri most óvatos léptekkel, előre szegezett tekintettel lépett a fürdőbe, a feloltott villany szinte égette a szemét. Kezével takarta a lámpa fényét, amíg úgy, ahogy megszokta, aztán a tükörbe nézett. A látvány, ami fogadta, többféle érzést is kiváltott belőle: sikítani akart, röhögni és elsüllyedni. Tényleg jobb volt, hogy nem emlékezett arra a bankettre.
A tükörben sápadt arcát látta, nyakkendője a fejére kötve, inge össze-vissza volt begombolva rajta, ráadásul durván gyűrötten, a nadrágja pedig nem volt rajta, szeme alatt fekete karikát ültek.
– Anyám… – nyögte, ahogy vizet engedett a tenyerébe, azzal megmosva arcát, a hideg végigfutott az egész testén ezáltal, s némileg jobban is érezte magát.
Visszabotorkált a szobába, majd felvette szemüvegét, noha a félhomályban ez teljesen indokolatlannak tűnt, a telefonja képernyőjét pedig olyan közelségből, ahonnan amúgy is mindig nézi, látta volna. A készülékért nyúlva belépett instagramra, meg persze megnézte az üzeneteit. Egy jött Celestinótól, aki arról érdeklődött, jól van-e. Halvány mosollyal írta vissza, hogy semmi baja, de még úgy, hogy a férfi jelenleg nem volt ott, is biztos, hogy tudni fogja, ez nem így van. A másik üzenete Phichittől jött. Nem is csak egy, hanem tíz egyszerre. A legelsőt még talán azután írhatta, hogy Yuuri küldött egy helyzetjelentést a banketten. Megkérdezte, jó-e a buli, majd egy óra múlva írt, hogy kezd kicsit aggódni, aztán rá fél órára már azt is megírta, hogy Celestino sem veszi fel a telefont, és nagyon félt. A többi üzenet mind olyasmi volt, hogy „Hééé, Yuuri, merre vagy??” meg „Ne csináld, az őrületbe kergetsz!!!”.
Yuuri felnevetett. Jól esett neki, hogy barátja ennyire aggódott érte. Jó lett volna, ha ő is ott lehet a banketten, legalább nem érezte volna annyira egyedül magát.
Visszaírt neki, hogy minden rendben, csak elszabadult az este, de semmire sem emlékszik. Meglepődött, hogy szinte azonnal választ kapott.
Nemááár!!! Yuuri, próbálj meg emlékezni, mindent tudni akarok!
Egy sóhajjal írt még egy üzenetet, majd félrerakta a telefont, és kihúzta a függönyt. Elkerekedett szemmel konstatálta, hogy este van. Vajon mennyit aludt, és mikor került ágyba?
Vett egy gyors zuhanyt, s végre a hányingere is elmúlt. Köntösben, törülközővel a fején ült az ágy szélén, próbálva bármiféle emléket előhívni akár az elméje legmélyéről is, de hiába. Egyszerűen nem emlékezett semmire. Talán Celestino felvilágosítja.
A férfi nemsokára meg is érkezett a hotelbe, és elmosolyodott, mikor meglátta Yuurit.
– Hát szép estét, Csipkerózsika!
– Celestino… – fordult felé Yuuri, levéve a törülközőt a fejéről. – Merre voltál?
A férfi megemelte a fehér szatyrot, amit a fiú csak most vett észre.
– Lementem a boltba, vettem valami apróságot. Éhes vagy?
Ahogy Yuuri bármiféle ételre is gondolt, újra felfordult a gyomra, így csak a fejét rázta. Celestino hangosan felnevetett, majd letette a szatyrot, aztán levette a kabátját, és a fogasra akasztotta. Utána Yuuri felé fordult, és közelebb lépett hozzá.
– Ahhoz képest nem is nézel ki rosszul!
– Hamar összeszedtem magam – mondta Yuuri halkan. – Mennyit aludtam?
– Még kérded? – Celestino szemöldöke a homloka tetejére szaladt, majd felnevetett megint. – Másfél napot, fiam! Nem nézted a dátumot?
Yuuri a fejét rázta, majd megint a kezébe vette a telefont, és majdnem felkiáltott, mikor meglátta, hogy valóban jóval előrébb van az időben, mint kellene. Tényleg durván elszabadulhatott a buli.
– Celestino, mi…
– Mikor is megy a géped vissza Detroitba? – vágott a szavába a férfi, ahogy leült az ágyra.
– Holnap délután ötkor.
– Remek, akkor addig még lesz időd pihenni, és tényleg összeszedni magad. – Elmosolyodott. – Mi a terved ezutánra?
– Nem tudom – rázta a fejét Yuuri. – Lehet, hogy a szemeszter után hazamegyek Hasetsuba, és összeszedem magam egy kicsit.
Celestino bólintott.
– Akkor hát elválnak útjaink.
– Igen – bólintott a fiú egy szomorú mosollyal. – Azt hiszem, el.

***

Másnap délután, ugyan még némi szédüléssel, de úton volt vissza Detroitba. Phichit minden másodpercben üzeneteket küldözgetett neki, amire nem győzött válaszolni, aztán végül elaludt, teljesen figyelmen kívül hagyva a másikat. Nem sokkal a leszállás előtt ébredt fel. Álmosan, kótyagosan battyogott végig a hatalmas terminálon, élettelenül húzva maga után a bőröndjét. Mindegy, hogy előtte mennyit aludt, az utazás azért akkor is kimerítő tud lenni.
Ahogy felemelte tekintetét, megpillantotta Phichitet. Nem messze állt tőle, egyik keze a zsebében, másikkal a telefonját tartotta maga előtt, fekete baseball sapkája hátrafordítva, kabátja alig felcipzárazva.
Yuuri elmosolyodott, és Phichit is így tett, mikor végre felnézett a telefonja képernyőjéről, és meglátta őt.
– Yuuri!
Rohanni kezdett felé, majd mikor odaért, olyan lendülettel vetette a másik nyakába magát, hogy Yuuri alig tudta megtartani magukat.
– Phichit! – lehelte ő is, miközben viszonozta a fiú ölelését.
Ami meglepte, az az volt, hogy Phichit rögtön az ölelés után megcsókolta. Csak úgy. Váratlanul. Érezte, hogy vörösödik az arca, s miután barátja hátrébb húzódott, ő a szája elé kapta a kezét.
– Yuuuriii! – fonta össze karját Phichit, hosszan elnyújtva a nevét. – Úgy csinálsz, mintha még sosem csókolóztunk volna.
– Tudom, csak…
Igazából fogalma sem volt, miért jött zavarba ettől. Több is történt már közöttük ezen kívül. Sosem felejti el az alkalmat, mikor Phichit először megcsókolta. A fiúnak a flörtölgetéshez általában kellett egy kis ital vagy épp egy jó buli, de ezúttal nem így volt. Még a Grand Prix kezdete előtt történt az első, mikor Yuuri teljesen ki volt borulva. Azt hajtogatta, sosem jut majd sehová, hisz minden ugrását elhibázta, hiába próbálta Phichit és Celestino is biztatni. Aztán az egyik este a szobában ültek egymás mellett az ágyon. Phichit a hörcsögeivel játszott, Yuuri pedig nem bírta tovább a stresszt, ami ránehezedett, s akárhogy próbálta visszafogni könnyeit, azok akarva-akaratlanul végigfolytak arcán. Még mielőtt azonban lekászálódhatott volna az ágyról, hogy megmossa az arcát, barátja észrevette. Megragadta a karját, visszarántotta az ágyra, majd magához szorította, s hagyta, hogy Yuuri kisírja magát, arcát a mellkasába temetve. Mikor megnyugodni látszott, Phichit megcsókolta őt.
– Gyere, Yuuri – intett a fiú a fejével a kijárat felé. – Menjünk vissza a koleszba.
Bólintott, és egymás mellett lépkedve indultak a buszpályaudvarra. Így teljesen kimerülve hosszúnak tűnt az út, s a buszon el-elbóbiskolva érezte, hogy Phichit átkarolja a derekát és közelebb húzza magához, hogy a vállára dőlve pihenhessen.
Visszaérve a kollégiumba, mindketten Yuuri ágyára feküdtek.
– Akarsz menni zuhanyozni? – kérdezte Phichit.
– Nem – jött a válasz. – Csak aludni akarok. Legalább két napig.
Phichit felnevetett, majd az oldalára fordult, közelebb fészkelve magát Yuurihoz. Átkarolta a derekát, arcát a mellkasán pihentetve.
– Hiányoztál, Yuuri.
Elmosolyodott, majd összefűzte ujjaikat.
– Te is.
Phichit rávigyorgott, akárcsak egy kisgyerek, majd a mellkasába fúrta az arcát, még szorosabban ölelve Yuurit. Ő is elmosolyodott, és most, hogy Phichit mellett volt, nem érezte magát olyan ramatyul, mint előtte. A jelenléte valahogy mindig jobbá tett mindent.
Amióta először megcsókolta, és amióta először történt közöttük intimebb dolog, azóta próbál rájönni, mi is lehet kettejük között a kapcsolat. Minek lehetne ezt nevezni? Barátság extrákkal talán? Mert valahogy az egész nem tűnt párkapcsolatnak. Nem mentek randira, nem mondták ki sosem, hogy szeretik egymást vagy járnának. Yuuri sokat gondolkodott azon is, hogy vajon van-e erre szükség, hiszen sok olyan ember volt a kollégiumban körülötte, akik egyik pillanatról a másikra léptek romantikus kapcsolatba egymással. Azonban közte és Phichit között nem volt egyértelmű ez a dolog, amelyet ő most nem tudott megnevezni. Tudni akarta, hogy a másik hogyan is érez iránta, vagy hogy ő maga hogyan érez. Egy dologban volt biztos: hogy szexuálisan vonzódnak egymáshoz.
– Yuuri…
– Hmm?
Phichit felült, haja össze-vissza állt, szeme csillogott az álmosságtól. Yuuri felpillantott rá.
– Szabad a hétvégéd?
– Azt hiszem – felelte Yuuri. – Miért?
– Lesz egy buli, amit az egyik csoporttársam rendez. Van kedved eljönni?
Yuuri elfordította tekintetét. Fáradt volt ahhoz, hogy ezen gondolkozzon. Hangosan felsóhajtott, és a szeme sarkából látta, ahogyan Phichit oldalra dönti a fejét, a válaszát várva.
– Nem tudom. Nem beszélhetjük ezt meg holnap?
Phichit bólintott, majd visszafeküdt mellé, kezét a mellkasán pihentetve, Yuuri pedig a fejét az övének döntötte, érezve meleg lélegzetét a nyakán. Szemhéjai nehezek voltak és laposakat pislogott, de még nem akart aludni. Most, hogy nem a Grand Prix-vel volt elfoglalva, egyre jobban tudni akarta, hogy mégis mit érezhet Phichit iránt, vagy fordítva. A tudatlanság hirtelen nehezedett rá, és meg akarta fojtani.
Lassan felé fordult, s egymás szemébe néztek. A thai fiú összeráncolta a szemöldökét, láthatta Yuurin, hogy valami nyomja.
– Mi a baj?
Yuuri nyelt egyet. Nem tudta, hogyan tegye fel a kérdést, ahogy azt sem, mi lesz, ha felteszi.
– Beszélnünk kéne.
Phichit sóhajtott, majd a hátára fordult.
– Sejtem, miről akarsz beszélni.
– Tényleg? – kérdezte a japán.
– Erről a fura kapcsolatról, ami kettőnk között van, nem? – nevetett Phichit halkan. – Amíg te nem voltál itt, ezen gondolkodtam.
Yuuri mély levegőt vett. Nem tudta, mire számítson. Hogy milyen választ vár. Csak érezte a türelmetlenséget, ami hirtelen uralkodni kezdett rajta, és elűzte az álmosságát. Még a levegőt is óvatosan vette.
– És… mire jutottál?
– Először mondd el te, amit gondolsz erről. Rólunk.
A japán felsóhajtott, majd egy lendületes mozdulattal Phichit fölé került, térdei a fiú két oldalán, ugyanígy a tenyere is, amivel támaszkodott. Őszintén szólva fogalma sem volt, miért csinálta ezt, és egy pillanatra a thai fiú is összezavarodottnak látszott, de aztán felvigyorgott rá.
– Nem tudom – felelte őszintén. – Próbáltam rájönni, miféle kapcsolat van köztünk, de…
– Nem jutottál semmire – fejezte be helyette Phichit, és enyhén megemelkedett, hogy szájon csókolja. – Én sem tudom, ha ez megnyugtat.
– Csak abban vagyok biztos, hogy nálad jobb barátot nem is kívánhatnék magamnak – folytatta Yuuri, visszafekve az ágyra. – Félek, hogy ezek a… dolgok, amiket csinálunk, kihatással lesznek majd a barátságunkra. És ezt nem akarom.
Most Phichit emelkedett fölé, huncut vigyor terült szét az arcán, ahogy lefogta a kezeit és összefűzte ujjaikat.
– Függetlenül attól az ismeretlen dologtól, ami van, mi lenne, ha több lenne?
– Több?
– Tudod… – szállt le róla Phichit, törökülésbe ülve, s Yuuri látta rajta, hogy az arca enyhén piros. – Úgy értem… hogy járhatnánk, meg ilyenek.
– Phichit…
– Hmm?
– Szerelmes vagy belém?
– Nem – nevette el magát a fiú, és a hangja valahogy őszintén csengett, így Yuuri nem kételkedett. – Gondoltam, egy próbát megér, és meglátjuk, merre vezet.
Yuuri megkönnyebbülten mosolyodott el. Ha Phichit az ellenkezőjét válaszolja, nem tudta, mit mondhatott volna. Így csak örült magában.
– És ha nem megy?
– Akkor maradunk legjobb barátok – vigyorgott rá a fiú őszinte örömmel, majd Yuuri nyakába vetette magát.
– Pedig nagy nőcsábász vagy, biztos, hogy engem akarsz következőnek?
– Ha úgy alakul, hogy komoly lesz, akkor mindenképp – válaszolta Phichit.
– Mindenképp? – vonta fel a szemöldökét Yuuri meglepetten.
Phichit bólintott, miközben közelebb hajolt, ujjait a japán álla alá csúsztatva.
– Cuki vagy, és a szemüvegesek az eseteim – nevetett. – Meg persze az ágyban is jó vagy, noha nem csináltunk még olyan komoly dolgokat.
Kacsintása zavarba hozta Yuurit, és ő látta is ezt, mert ravaszul elvigyorodott, majd beharapta az alsó ajkát.
– Phichit… – lehelte a japán, és érezte, hogy a szíve hevesebben kezd verni.
– Lenne hozzá erőd, vagy hagyjalak aludni?
Yuuri levette a szemüvegét, kisöpört egy tincset a hajából, majd magához rántotta Phichitet, aki két csók között valami ilyesmit motyogott, hogy ezt igennek veszem.
A pulóverek és pólók hamar a földön végezték, egyikük sem bírta visszafogni magát sokáig. Ujjaik egymás testén táncoltak, halk sóhajok törtek elő mindkettejükből. A levegő forró volt, a testük lassan teljesen összepréselődött, mégis olyan volt, mintha túlságosan távol lennének.
Phichit keze egyre lentebb vándorolt, aztán kicsatolta az övét, majd benyúlt a nadrágja alá, és rámarkolt férfiasságára, amivel egy félhangos nyögést váltott ki belőle. Aztán Yuuri lendületet vett, és megcserélte a helyzetüket, kigombolva Phichit farmerját, leráncigálva azt róla, vele együtt az alsónadrágját.
– Imádom, mikor ilyen szenvedélyes vagy – nyögte a fiú, mikor Yuuri elkezdte mozgatni a kezét a férfiasságán.
Soha nem gondolta volna magáról, de amióta ilyen dolgokban van része Phichittel, rájött, hogy ez az erotikusság, ez a kéj, a szenvedély mind ott volt benne valamilyen oknál fogva, és az első másodperctől kezdve érzéke van ehhez. Mindig is szégyellős volt, nehezen barátkozott, így nem csak őt, de Phichitet is meglepte, milyen jól csinálja, amit… nos, amit csinálni kell.
Yuuri most lehajolt, hogy a nyakát csókolhassa, közben kicsit gyorsított keze tempóján, s érezte, hogy Phichit teste megfeszül alatta, és hogy a fiú elég nehezen fogja vissza a nyögéseket, amik elő akarnak belőle törni. Aztán egyik kezével a hátába mart, a másikkal pedig ugyanazt kezdte csinálni, mint Yuuri. Mind a ketten levegő után kapkodtak, és Yuuri teste megremegett, ahogy ott térdelt a másik fölött.
Onnantól már nem kellett sok idő, hogy mindketten egyszerre jussanak el a csúcsra, s miután egy-egy zsepivel megtörölték magukat, hanyatt feküdtek az ágyon, miközben magukra vették az alsónadrágjukat. Kis ideig csöndben pihegtek egymás mellett, majd Phichit leszállt az ágyról, és intett Yuurinak, hogy ő is tegye ugyanezt. Levette a plédet, amely az ágyneműket takarta, majd befészkelte magát a takaró alá, s a japán mosolyogva feküdt mellé, miután felvett egy pólót magára.
– Neked nem kell egy felső? – kérdezte.
– De, ott van a széken, ideadod?
Yuuri odanyújtott egy vörös, hosszú pólót, ami Phichitnek majdnem a combja közepéig ért. A japán ezt egészen szexinek találta. Leoltotta a villanyt, majd visszamászott az ágyba, és Phichit azonnal átkarolta, puszit nyomva az arcára. Most már tényleg olyan érzése volt, hogy valóban együtt járnak. Nem csak szórakoznak, nem csak a stresszt vezetik le egy-egy gyors alkalommal. Noha nem az aktus erősítette meg benne ezt az érzést, hanem hogy végre beszéltek is róla.

***

Együtt járni Phichittel… a világ legfurább érzése volt Yuuri számára. Soha nem volt még együtt senkivel, és nem gondolta, hogy a thai fiú lesz az első. Így két nap múlva, mikor Phichit még órán volt, Yuuri a szoba négy fala között görcsösen próbálta kitalálni, hogyan is kell járni valakivel. Hogy pontosak legyünk, úgy próbálta ezt kitalálni, hogy tinimagazinokat olvasott, amikből gyakorlatilag ömlöttek a randitippek: mit vegyen fel, mit mondjon, mit csináljon, és így tovább. Talált egy hosszabb cikket arról, hová is érdemes vinni egy partnert, és noha rengeteg volt a lehetőség, ekkor döbbent rá, hogy ilyen téren nem is ismeri Phichit ízlését. Egy kis agyalás után végül kiválasztott egyet, ahová nem kell kiöltözni, és nincs teli emberekkel.
– Yuuri!!!
Phichit olyan hirtelen (és hangosan) rontott be a szobába, hogy a japán majdnem leesett a székről, és ijedtében hirtelen csak a fiókba tudta begyűrni a magazinokat.
– P-Phichit! – nyögte, majd felállt a székről, egyik keze a háta mögött, a másikkal a tarkóját vakarta. – Üdv itthon!
A thai csípőre vágta a kezét, huncut mosolyt villantva, fejét enyhén félredöntve, és Yuuri tudta, hogy látja: zavarba jött.
– Miben mesterkedsz, H̄wān cı*? – kérdezte, miközben tett egy lépést közelebb.
Yuuri elpirult, s hátrált, de elég volt egy mozdulat, hogy dereka az asztal szegélyét érintse. Kiutat keresett, de Phichit hamar előtte termett, átfogva a derekát, és hosszan megcsókolta.
– Nos? – suttogta a kérdést. – Miben mesterkedsz?
– Semmiben! – felelte Yuuri, de nem volt meggyőző, hisz hangja sokkal magasabbra ugrott az átlagnál, arca pedig rákvörös volt.
– Nem hiszem.
Phichit megint odahajolt egy csókért, s jobb módot nem látva arra, hogy a magazinokat (egyelőre) rejtve tartsa, Yuuri átkarolta a másik nyakát, és szenvedélyesen viszonozta a gesztust. És ez a szenvedélyes csók hamar heves csókolózásba csapott át, s Yuuri felszisszent, mikor Phichit megharapta az alsó ajkát.
– Ne mondd, hogy nem jön be. Ezt mindenki imádja – mondta utána vigyorogva, és a japán nem tagadhatta. Tényleg tetszett neki.
Aztán egy kicsit messzebb tolta magától a fiút.
– Hosszú napod volt?
Phichit felsóhajtott, majd levette a baseball sapkáját, és a fogasra akasztotta.
– Eléggé. De túlélem.
Yuuri elmosolyodott, majd leült az ágy végére, majd lábait keresztbe tette és a térdére könyökölt. Nem tudta, mit mondjon vagy mit csináljon? Mit tesznek ilyenkor azok, akik együtt járnak?
Phichit törökülésbe ült mögé, hátulról átölelve őt, fejét a hátában döntve, és Yuuri érezte, hogy a szíve egy kicsivel hevesebben ver most. Aztán a meghitt pillanatot a gyomra hangos korgása szakította meg.
– Éhes vagy? – nevetett halkan Phichit, majd megcsókolta a tarkóját. – Van egyáltalán valami kajánk itthon?
– Persze, hogy van, délután bevásároltam – felelte.
A thai fiú a hűtőhöz sétált, és alig nyitotta ki, már zárta is vissza.
– Pizzát akarok enni!
Yuuri felvonta a szemöldökét, de nem tudott mondani semmit, mert Phichit már tárcsázta az egyik közeli pizzázót, ahonnét néha rendelni szoktak. Nem tartott sokáig, míg elmondta milyet szeretne, aztán letette a telefont.
– Probléma megoldva! – ült vissza az ágyra Yuuri mögé, a hátának dőlve. – Remélem, jó lesz a pizza.
– Nekem megfelel – felelte a japán.
Csupán egy órát vártak a pizzára, és mikor megjött, mindketten lementek a kollégium elé, hogy átvegyék. Phichit közben az automatából vett két üveg kólát hozzá, és a liftben felajánlotta, hogy nézzenek meg egy filmet, miközben esznek. Yuuri bólintott. Választásuk az ázsiai horrorok irányába terelődött, és a thai fiú csillogó szemekkel kérlelte a másikat, hogy mutasson japán filmeket. Yuuri nem tudta, mit is ajánlhatna, hisz ő sem látott, csupán néhányat. Végül a Shibuya Kaidan** című filmnél állapodtak meg.
A két doboz pizzával és kólával befészkelve magukat az ágyba, a laptopot pedig úgy helyezték, hogy majd lássák. Aztán Yuuri elindította a filmet, és ahogy Phichitre nézett, izgalmat vélt felfedezni csillogó, barna szemeiben.
Yuuri ugyan már látta ezt, de egészen gyerek volt még akkor, így a film alatt Phichittel együtt többször is a frászt hozták egymásra azzal, hogy meg-megijedtek egy-egy jelenetnél. Mire a film véget ért, mindkét doboz pizzának legalább a fele eltűnt, a kólát pedig teljesen kivégezték.
– Ez… marha jó volt! – mondta lelkesen Phichit, ahogy leszállt az ágyról és letette a dobozt.
– Ezek szerint tetszett – mosolygott Yuuri, kikapcsolva a laptopot.
– De… – kezdte a thai, mikor visszafeküdt az ágyra. – Még mindig nem mondtad meg,ráérsz-e a hétvégén.
– Ó!
– Nincs ó, Yuuri! – Phichit szinte letámadta, és egy lendületes mozdulattal felé emelkedett. – Jössz vagy sem? Mivel a barátom vagy, jönnöd kell!
– Én… Jól van, elmegyek.
Phichit boldog vigyorral nyomott csókot Yuuri ajkára, majd mászott le róla. Elterült az ágyon, a japán pedig felült, és a fürdő felé indult, mikor a másik megragadta a karját.
– Nem zuhanyozunk együtt?
Yuurit sokkolta a kérdés. Elkerekedett szemmel fordult hátra.
– Phichit!
– Mi az? A párok ilyet is csinálnak.
– Arról volt szó, hogy próbaidőn vagyunk, nem? – Yuuri szinte nyüszítette a kérdést.
Phichit felnevetett.
– Yuuri, te tényleg kezdő vagy párkapcsolat terén.
– Ami azt illeti, te sem vagy épp tapasztalt – húzta el az említett a száját, majd felsóhajtott. – Nem, Phichit, nem zuhanyozok veled.
A fiú lebiggyesztette ajkait, majd Yuurihoz vágott egy párnát. Ő elmosolyodott, és visszadobta az ágyra, majd bement a fürdőbe, hogy végre lezuhanyozzon. Mikor kijött, Phichit épp az ágy mellett állt, és nyújtózkodott. Félmeztelenül. Yuuri nagyot nyelt és igyekezett nem a fiú felső testét bámulni, de sajnos sikeretlen volt – nem bírta róla levenni a szemét.
– Tetszem? – kérdezte a thai, válla fölött átnézve Yuurira.
– Bocsi! – kezdte Yuuri, de Phichit odalépett, és megcsókolta
– Szeretem, ha tetszem valakinek – suttogta, és a japán ezt erotikusnak találta.
Közelebb húzódott hozzá, majd ajkaik újra találkoztak, ezúttal hosszabb időre. A lassú csókolózás végül szenvedélyessé vált, és Yuuri ujjai utat találtak Phichit tincsei közé, és fordítva. Nemsoká’ már az ágyon voltak, Phichit átkarolva Yuuri nyakát, egyik térde felhúzva, míg a japán a könyökén támaszkodott fölötte.
– Yuuri – lehelte a thai kissé reszketeg hangon –, érints meg!
És ő így tett. Keze már meg is indultak lefelé, ujjai hegével cirógatva a testét. Phichit egyre nehezebben vette a levegőt, majd mikor Yuuri a kezével megérintette, ahol kellett, hangos sóhaj hagyta el ajkait. Szenvedélyesen húzta magához az idősebbet, szavak nélkül könyörögve még több csókért, miközben a japán azon ügyködött, hogy kigombolja a farmerját. Ahogy ez sikerült, ujjai újabb utat találtak maguknak, ezúttal az alsónadrágja alá, finoman érintve őt. Phichit felnyögött.
– Yuuri…
A japán az ajkait az övére tapasztotta, hogy elfojtsa a hangos nyögéseket, miközben kezeivel odalent játszott, egyre jobban izgatva a másikat. Azonban a csók nem halkított a nyögéseken, és minél több hang tört elő Phichitből, Yuuri annál jobban feszült lent.
Phichit a hátába markolt, ahogy becsúsztatta kezét a pólója alá, és Yuuri felszisszent, de nem zökkent ki. A másik egyre magasabb hangjából és folyamatos nyögéseiből tudta, hogy már közel jár a végéhez, így gyorsabban kezdte mozgatni a kezét. Igaza volt. Phichit teste megfeszült, ahogy elment, Yuuri pedig kihúzta a kezét az alsónadrágjából és megtörölte.
– Néha nem akarom elhinni, hogy velem csinálsz ilyet először – pihegte a hátán fekve.
– Pedig de – nevetett Yuuri, majd elfordult. – Engem is meglep néha, mit tudok.
Phichit vigyorgott, majd felült, hátulról átölelve a japánt, ujjai egyre lentebb táncoltak a testén.
– Te jössz – suttogta, és Yuuri háta borsózni kezdett.

***

Néhány nappal később

Mivel megígérte, engedte, hogy Phichit elrángassa abba a buliba, noha nem szeretett idegen emberek közé menni. A zene szokatlanul hangos volt, és mikor megérkeztek, rengetegen jöttek oda egyesével, hogy üdvözöljék őket – főleg Phichitet. A bárhoz leülve a fiú rendelt nekik egy-egy italt, és mikor Yuuri belekortyolt, úgy érezte, az a csupán néhány csepp is égeti az egész testét. Köhögött, a thai pedig csak nevetett rajta.
– Lehet, hogy többet kellene itatnom téged alkohollal.
– Kizárt!
Egy szőke hajú lány odaszaladt hozzájuk, Phichitre vigyorogva, és megszorította a karját.
– Táncolunk? – kérdezte.
– Bocsi – villantott a fiú egy féloldalas mosolyt –, de a párommal vagyok itt.
– Nem azt mondtam, hogy smárolj le, butus! – forgatta a szemét a lány egy vigyorral. – Csak azt, hogy táncoljunk.
Phichit Yuurihoz fordult.
– Nem bánod?
– Nem – rázta a fejét Yuuri, Phichit pedig közelebb hajolt és egy gyors csókot nyomott az ajkára, mielőtt a lány elrángatta.
A japán vetett még egy pillantást a poharára, majd az ital felét felhajtotta. Furcsán érezte magát. Ha együtt járnak, akkor nem kellene birtoklóbbnak lennie? Vagy féltékenynek? Talán az csak jó, ha hagyja a párját szórakozni, gondolta. De mégis… Olyan érzése volt, hogy ez így nincs rendben.
Amióta együtt jártak Phichittel, ugyan megvolt a tudat, hogy van valakije, de nem volt képes magát teljes valójával odaadni neki,és  nem bírta magáénak tudni a másikat. Ez az együtt járás csak elméletben volt meg közöttük, és ezt tudta. Ráadásul sokszor kapta azon magát, hogy arra a pillanatra gondol mikor Viktor Nikiforov ott állt vele szemben Sochiban, csupán néhány lépésre, hajlandó lett volna fényképet csinálni vele, de… elszalasztotta a lehetőséget. És valahogy nem ez fájt neki a legjobban, hanem… hanem, hogy talán érez valamit Viktor iránt. Már egy ideje tudta, hogy az, ami lejátszódik benne nem puszta rajongás vagy istenítés. Az annál több.
Yuuri felállt, és ellazulva egy kicsit az italtól, odament az első emberhez, akit meglátott, és még maga is meglepődött, mikor az a kérdés bukott ki belőle: van egy szál cigid?
Aztán kisétált az ajtón, leülve az első padra, amit meglátott. Még kabátot sem vitt magával. Az ital, aminek a felét megitta, erős volt, és valamelyest átmelegítette, vagy legalábbis nem érezte tőle a hideget. Törökülésbe helyezkedett a padon, majd kivette a szál cigarettát a zsebéből, meg az öngyújtót, amit az az ismeretlen adott hozzá. Először csak forgatta a kezében, majd a szájához emelte, és meggyújtotta.
Soha nem cigarettázott még ezelőtt, és az első slukk után addig köhögött, míg már a könnye fojt, így a többit inkább nem tüdőzte le. Nem tudta pontosan, hogy miért, de a kesernyés íz, a szürke füst körülötte, és annak illata valamelyest megnyugtatták, segítettek nem gondolkodni. Alig vette észre, hogy valaki a vállára tette a kezét.
– Yuuri! Már mindenhol kerestelek. A fenébe is, a frászt hoztad rám!
A japán lassan felé fordult, kissé homályosan látott az alkoholtól. A másik leült mellé a padra.
– A táncpartnered nem haragudott, hogy ott hagytad?
– Jaj, Yuuri – nevetett fel Phichit –, csak nem féltékeny vagy?
A japán elmosolyodott, tekintetét előre szegezve, beleszívva a még megmaradt cigarettába.
– Nem, Phichit – fordult újra felé. – Ez a baj. Hogy nem vagyok féltékeny, kicsit sem.
A thai fiú a szemöldökét ráncolta.
– N-Nem értem…
– Más már rég kiakadt volna, ha egy ilyen szép lány elviszi a fiúját táncolni – nevetett Yuuri. – De... Én nem. Valahogy nem érzem azt, hogy tényleg együtt járnánk.
– Ó… – lehelte Phichit, és a másik hallani vélte a csalódottságot a hangjában. – Ne haragudj, én csak…
– Nem a te hibád – rázta a fejét Yuuri. – Igazából te mondtad, hogy csak próbaidősek vagyunk egyelőre, és majd látjuk, merre alakul.
– Igen, tudom.
Phichit hangosan felsóhajtott, majd a tenyerébe temette az arcát. Yuuri nyelt egyet, majd megsimogatta a hátát.
– Nekem kellene bocsánatot kérnem.
– Miért? – kapta fel a fejét a fiú.
– Már az elején tudtam, hogy ez valószínűleg nem fog működni, mégis… mégis beleugrottam, mert úgy gondoltam, hogy elég volt csupán beszélni róla ahhoz, hogy úgy érezzem, tényleg járunk.
– Yuuri…
– És... Azt hiszem, érzek valamit, csak nem irántad.
Phichit – Yuuri legnagyobb meglepetésére – elmosolyodott.
– Fogadjunk, hogy végig ezen kattogtál.
– Nagyjából.
– Azt is le merném fogadni, hogy az illető nem más, mint Viktor Nikiforov. – Yuuri elpirult, és Phichit hangosan felnevetett, átkarolva a másikat. – Eltaláltam.
Közelebb húzta magához, a japán pedig mosolygott. Örült, hogy végül is nem törte össze legjobb barátja szívét. Fejét a vállára hajtva szívott bele utoljára a cigarettába, majd elnyomta, és a pad melletti kukába dobta.
– Amúgy miért is dohányzol? – fonta össze karjait a thai fiú, igyekezve szemrehányónak lenni, de vigyora elárulta.
Yuuri felnevetett.
– Első és utolsó alkalom.
– Istenuccse, Yuuri? – nyújtotta Phichit a kisujját, és a japán összekulcsolta vele az ővét.
– Istenuccse, Phichit.

***

Másfél évvel később

– Yuuri! – kiáltotta Viktor, ahogy becsúszott mellé a pályára, és szorosan átölelte. – A négyszeres fliped gyönyörű lett!
– Csak nagyon megrúgtam forgás közben a bokám – szisszent fel Yuuri, de Viktorral együtt nevetett.
Phichit mosolyogva nézte őket, miközben Seunggil egy doboz üdítőt nyújtott át neki.
– Ezek ketten mindig olyanok lesznek, mint egy újdonsült gerlepár.
– Tudom – mondta a thai halkan, felkönyökölve a palánkra.  – Sosem gondoltam volna, hogy egyszer együtt fognak járni.
– Miért? – vonta fel a szemöldökét Seunggil, miközben kortyolt egyet az üdítőjéből.
– Ez – fordult felé Phichit, karját a nyaka köré fonva – egy nagyon hosszú történet.
A koreai csak megforgatta a szemeit. Hányszor hallotta már. Kezdett nagyon kíváncsi lenni. Letette az italát, majd közelebb húzta magához Phichitet, ő pedig lassan megcsókolta.
– Egyszer el kéne mesélned. Látom a szemedben azt a huncut csillogást, ami arra enged következtetni, hogy van valami, amit nem mondtál még el magadról.
Phichit nevetett, nem törődve azzal, hogy Yuuri és Viktor poénból mindenfélét odakiabáltak nekik.
– Hidd el, Seung, azt a történetet egyelőre nem akarod hallani.

-----

* H̄wān cı – édesem/szerelmem thaiul

** Shibuya Kaidan – marha jó japán horrorfilm. Creepy nagyon, szerintem érdemes belepislogni. :D 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése