2017. február 6., hétfő

Blogger #2 - avagy fic tervek és mindenféle hülyeség

- Miket tervezel, Ritsu? - kérdezte Ritsu a fejét vakargatva.

- Miért, tervezek valamit? - kérdezett vissza Ritsu ledöbbenve.




Avagy a kis dialógus köztem és köztem arra utal, hogy vannak terveim, csak épp lusta vagyok megvalósítani őket, vaaaaaaaaaagy épp sem ihlet/idő.

No, nem mintha lenne, mi elvegye az időmet. A sulit otthagyom (éljek én), itthon meg ugye csak az általános dolgok vannak, így persze, hogy el vagyok lustulva~
Amiért ezt a bejegyzést megkezdtem, az az, hogy a ficeimen kívül egy kicsit rólam, a terveimről és a "hogyan készülnek Ritsu ficei :O" című normálatlanságról is olvassatok.

Akkor hát szedjük is pontokba, amit tudni kell.




1) Tervek:

Most kapaszkodjatok meg. Hosszú blabla következik erről, és sok lesz, ami nem is érinti majd a YOI-t. Ugyanis elöljáróban elmondom, hogy a blogot egyrészről a YOI ficeim miatt készítettem, hisz ugyebár van nekünk a Friendship Moments és a Shall we Skate?, amik chat/üzenet alapú ficek, így a Merengőre nem mehetnek fel, csak ha valami körítést adok hozzájuk, de sajnos akkor elveszíti mindkettő a varázsát. Így kellett egy hely, ahová felpakolászom, és a kedves Susie segítségével meg is alkottam a blogot. (Előtte próbálkoztam a bloggerrel, de azt hittem, kivágom, komolyan~)

És akkor a jogos kérdés: "de hát, Ritsu, ha a YOI ficek miatt hoztad létre a blogot, akkor hogyhogy nem fogja ez a bejegyzés csak azt érinteni? :O :O"

Mert nem csak ahhoz tervezek ficeket.

Vannak megkezdett írásaim, RENGETEG. (Legalábbis nekem, aki írom őket, és szenvedek velük, annak tűnnek.)

→ Itt van nekünk Szárnyaid alatt című Drarry írásom, ami fellelhető a merengőn. (A Rólam c. részben ott van a meris profilom). Lassacskán ugyan a történet végéhez érek, de még mindig van mit írni. És haladni kellene. Tudtam, hogy nem lesz egy rövid írás, ahogy azt se, hogy ennyit fogok vele szenvedni.

→ A következő megkezdettjeim az FF-neten vannak jelen, ezekből van 4:
2 darab Sekaiichi Hatsukoi fic, 1 Junjou Romantica és 1 YOI. Az első hárommal ne foglalkozzunk most. Ugorjunk a The Enemy Shall Be Mine című angol nyelvű YOI írásomra. Hogy azzal mi van? Semmi. Szó szerint. Először elkezdtem írni a negyedik fejezetet, és haladtam is vele. Aztán kitöröltem a fenébe. Ilyen az írók világa. Aztán néztem egy ideig a címet a fejezetcímmel együtt, majd bezártam. Azóta nem nyúltam hozzá, és nem is tudom még mindig, hogy melyik ötletem lenne a jó.

→ Vissza a Merire!!! Ugyanis nemrég feltöltöttem a The Slytherins 2. részének 1. fejezetét. Aki nem tudja: ez egy Harry Potter paródia mindenféle baromsággal. Hogy ezt mikor folytatom? Nos, elkezdtem. De mindig ezt cinálom. :D Elkezdem, és majd valamikor kész lesz. Sokszor, mire odajutok, hogy na akkor írom tovább, elfelejtem, mit körmöltem le eddig.

És akkor a YOI ficek:

Shall we skate? - Csoportbeszélgetés: soksoksoksok fejezetet tervezek még ehhez, de sajnos nehéz mindegyikben fenntartani a humort. Igyekszem történetet vinni bele, értem ezt úgy, hogy ne csak beszélgessenek, hanem történjen is valami. Pl. Seunggil elutazik Phichithez, vagy Viktorék elmennek együtt ebédelni.
Nos, ez a fic egyelőre szüneten van. Az ihlethiány itt minimális, viszont a többi írással is foglalkoznom kellene.

Tervezett ficek: 

Ezekről azt kell tudni, hogy leírom ide, mit szeretnék, de ha nem írom meg, akkor ne öljetek meg. ^^ Abban az esetben valószínűleg eldobtam a ficet.

Nos...

→ Egy Yuuchit (Yuuri x Phichit fic) van jelenleg megkezdve. Nem többfejezetes, viszont hosszabb novella lesz. Mikorra készül el? No idea. Igyekszem haladni. Egyelőre nem mondok róla semmit, csak azt, hogy nem Viktuuri fic.


2) Ricchan, mit teszel ezután???

Iszom egy teát/kávét, esetleg bekeverek egy kis kólát cherryvel, és addig agyalok, amíg nem lesz valami ötletem. Még év elején a Merengő fórumán fellelhető ficblogomba írtam egy kisebb tervezést arról, mi is lesz, és hogy aktívabb író leszek.

És aktívabb író vagy, Ritsu?

NEM!

Pedig az akarok lenni. Nekem a word és a billentyűzet a mindenem, a writer's block nem veheti ezt el tőlem. Nem fogom engedni.
(Writer's block: haha, no.)



3) Hogyan készülnek Ritsu Tonks agymenései?

Egyszerű! Kell hozzá két deka hülyeség, néha egy doboz sör meg persze egy üres word lap. :D

Komolyra fordítva, ezalatt a pont alatt egy kicsit arra térek ki, honnét jönnek az ötleteim.

Engem tulajdonképp bármi megihlet, amit csinálok, látok, hallok vagy olvasok. Lehet ez zene, egy kép vagy épp egy másik olvasott fic. A choportchat alapú YOI ficem is sok ilyen után született, hisz az ao3 teli van velük. Érdemes elolvasgatni őket, én jókat szórakoztam rajtuk. :D

Sokszor, mikor egy hurt/comfort vagy angst ficet írok, merítek a saját kis életemből, de sokszor egyszerűen csak úgy jön. Néha jól esik porig rombolni a fluffos, rószaszín, habos-babos történeteket depresszív, szomorkás hangulatú headcanonokkal. Ne kérdezzétek, miért. Ez vagyok én.

Ha ezt mind elolvastad, akkor köszönöm, és imádlak. :D Még jelentkezem! ^_^


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése