2017. január 27., péntek

Mardekár és zsebnotesz – avagy az Abszol úti helyszínelők

Harry Potter paródia. Egy muglit megöltek az Abszol úton, és a Mardekár-ház négy volt tagjának kell fényt derítenie a titokra. Ez a történet teljesen AU: Lucius és Perselus a Minisztériumban dolgoznak, ahogy Voldemort is, aki ebben a helyzetben Tom Denem. Jó szórakozást! 




Az ég sötét volt, a varjak károgtak, és nem, nem a Resident Evil játékokban vagyunk. Egy kihalt utca szemlélői leszünk ebben a történetben, amely egyébként nagyon depresszív, szomorú hangulatú… Ezen a hideg szeptemberi reggelen meggyilkoltak valakit az Abszol úton. Nem az abszolúton, mert most mindenki bőszen kerülte a matekot, hisz arra figyeltek, hogy valakit megöltek. Valakit, aki fontos volt. Valakit, aki annyira jelentős szerepet játszott a varázslóvilág életében, hogy a Reggeli Próféta nélkül senki sem tudott volna az illető haláláról. Ez a rejtélyes emberi lény nem más, mint Chuck Norris. Igen. A férfi, akiről mindenki azt hitte, hogy úszik a betonban (mert Jézus a vízen jár), miatta kék az ég, egy perc alatt körbefutotta a bolygót, meg miegymás. Most mégis az utca közepén feküdt holtan, körülötte megannyi kíváncsi emberrel.

***

Pár órával korábban

Draco Malfoy két éve, mikor hetedéve végére ért, úgy döntött, auror… vagyis helyszínelő lesz. Végül is, a kettő majdnem ugyanaz, de utóbbi jobban hangzik, és a szőke fiú, aki immár férfi, szerette volna kipróbálni magát a mugli világban. Így hát minden papírját egy pálcaintéssel megbűvölte, hogy a varázstalan emberek számára is elfogadható legyen, majd felkeresett jó néhány munkahelyet. Mindenhol elmondta, hogy ő bizony helyszínelni akar, nyomozni, mert az izgi, és a hullák legalább nosztalgikus légkört teremtenek, tekintve halálfaló mivoltára, de sehová sem vették fel. Ekkor történt, hogy mégis auror lett Harry Potterrel és Ron Weasleyvel, de ez most mellékes.
Draco épp a minisztérium folyosóit rótta, mikor az egyik kandallóból előtűnt Tom Denem. Erről az immár fekete hajú, sápadt, vékony, de erős férfiról azt kell tudni, hogy miután Harry Potter legyőzte, mint Voldemortot, ő feltámadt hamvaiból, és a legszebb: nem emlékezett semmire, csak hogy Tom Denemnek hívták. Így lett Draco munkatársa. A háború után teljesen felfordult a varázslóvilág, ha már ez a téma: Perselus Piton csak hétfőn és csütörtökön ment be a Roxfortba, egyébként a Varázsbűn-üldözési Főosztályon dolgozott helyettesével, Lucius Malfoyjal.
Draco illedelmesen biccentett Tomnak, aki erre széles mosollyal integetni kezdett, s véletlenül megütött néhány másik minisztériumi dolgozót, majd csatlakozott a szőke férfihez.
– Jó reggelt! – köszönt neki.
– Neked is! – jött a felelet.
– Képzeld, tegnap végre rájöttünk, ki követte el azt a brutális gyilkosságot Délnyugat-Londonban – mesélte a fekete hajú férfi.
– Ennek örülök – bólintott Draco. – Nekem meg most nincs semmi melóm.
Ha akkor tudta volna, mennyire elkiabálta utóbbi kijelentését. Tovább haladt Tom oldalán a közös irodájukba, majd mindketten helyet foglaltak egy-egy székben, mikor betoppant a főnökük, egy magas, csontos, ősz varázsló.
– Draco, Tom! Értesítsétek Mr. Malfoyt és Mr. Pitont! Van számotokra egy szaftos meló! – Azzal kiviharzott a helyiségből, Denem pedig a szőke felé fordult.
– Most már van dolgod.
Draco morcosan felsóhajtott, majd a kandallóhoz lépett, és beledugta a fejét, aztán gyorsan elhadarta apjának és volt professzorának, hogy találkozniuk kell az irodájában. Néhány perc múlva meg is jelent a két másik férfi, és leültek az ajtó melletti piros kanapéra.
– Szóval, a főnöknek „szaftos melója” van számunkra? – kérdezte Lucius, miközben gondosan összekötötte még mindig hosszú, de már őszülő szőke haját.
– Igen – felelte Tom, s már mondta volna, hogy amúgy fogalma sincs, mit kell majd csinálniuk, mikor megint kivágódott a helyiség ajtaja (leverve néhányat az ifjú Malfoy és Denem közös képeiből), aztán megjelent a magas, csontos, ősz varázsló.
– Milyen jó így egyben látni titeket! – örvendezett, majd egy pálcaintéssel bezárta magukat, és csendbűbájt húzott fel az irodára.
A kijelentésre egyébként Draco szívesen megjegyezte volna, hogy biztos felettébb nagyszerű lehet egy csapat régi halálfalót, és az exnagyurat (aki nem emlékszik semmire) újra együtt látni, de inkább nem szólt semmit. Tudta, hogy ha bölcs, akkor hallgat, vagy fordítva.
– Milyen munkád van számunkra, Ray? – fordult a főnök felé Piton.
– Nagyon izgi lesz! – dörzsölte az idős férfi a tenyerét. – Gyilkosság történt az Abszol úton!
A jelenlévők mind meglepetten pislogtak egymásra, de nem kotyogtak közbe. Még a végén Ray megint elfelejti, mit akart közölni, és Potteréknek adja a jó melókat.
– Megöltek egy muglit – folytatta. – Biztosan ismeritek Chuck Norrist.
– Igen – felelt lassan Draco, és a többiekkel együtt bólintott –, de mit keres egy varázstalan a Foltozott Üstön túl?
– Ez most minket nem érdekel – legyintett a magas, csontos, ősz varázsló. – A kérdés: ki ölte meg? Miért ölte meg? Hogyan ölte meg? Mikor ölte meg?
A jelenlévők újfent bólintottak.
– Nos, akkor lássanak munkához! – Azzal megint kicsörtetett az ajtón, kirugdosva a nemrég leesett képek törött kereteinek darabkáit.
– Muglit öltek meg az Abszol Úton – motyogta maga elé Tom, majd az ifjú Malfoyra nézett. – Ezt mindig is szakterületednek érezted, nem?

***

Az ég sötét volt, a varjak károgtak, és nem, nem a Resident Evil játékokban vagyunk. Egy kihalt utca szemlélői leszünk, de ezt már tudjátok. A lényeg, hogy megöltek egy muglit.
A földön fekvő férfit körülvevő varázslókat és boszorkányokat Draco illedelmesen belebegtette a konténerekbe, majd felvette napszemüvegét (itt hallani lehetett a CSI: Miami zenéjét), aztán elővett egy noteszt.
– Neve? – kérdezte a többieket.
– Chuck Norris – felelte Tom.
– Kora?
– Ööö…
Draco véletlenszerűen felfirkálta az apró jegyzettömbbe az ötvennyolcas számot, majd lehajolt, hogy jobban szemügyre vehesse a férfit. Annak arca borostás volt, fekete bőrdzsekije mocskosan feszült rajta. Az ifjú Malfoy lazán kipakolta a zsebeit, megnézte az iratokat, eltette a rengeteg mugli bankót, ami pontosan ötezer font volt. Ebből még nyaralni fog New Yorkban. De előtte felkeres egy valuta váltót.
Lucius és Perselus is leguggoltak a halott mellé, majd elmorogtak néhány bűbájt.
– Nem átok ölte meg – jelentette ki Piton.
– Mugli módszerrel végeztek vele – tette hozzá az idősebb Malfoy.
– Felettébb érdekes… – jelentette ki Draco, közben állát dörzsölgette. A napszemüveg még mindig rajta volt.
– Amúgy, most CSI-ost játszol? – kérdezte tőle Tom, felvonva fél szemöldökét.
– Nem játszom – jött a felelet.
Ezután megint a férfit szemlélték mind a négyen. Semmi nyoma nem volt erőszaknak, de még csak egy karcolást sem vettek észre. Aztán eszükbe jutott, hogy a holttesten még rajta vannak a ruhák, ezért nem találtak a merlinadta világon semmit.
– Maguk mit csinálnak itt? – jött egy zord, mély hang mögülük.
A négy szemlélődő egyszerre pördült meg, és szembetalálták magukat egy ballonkabátos férfival. Tar kopasz volt, aktatáskát tartott a kezében, és fenyegető tekintettel nézett a varázslókra. Draco már épp azon gondolkodott, merre meneküljön, mikor Lucius megszólalt.
– Mi… ööö… Ezen az ügyön dolgozunk – felelte, közben a halottra mutatott.
– Szövetségiek?
– Heh? – Tomtól csak ennyi futotta reakcióképp, és lassan Dracóra pislantott, aki látszólag nem tudta mi a dörgés, pont, mint ő. Még jó, hogy az idősebb Malfoy a kezében tartotta az irányítást, s megnyomott egy gombot a távirányítón.
– Igen, azok vagyunk – bólintott. – Én Malfoy, ő szintén – itt fiára mutatott –, ők pedig Piton és Denem ügynökök. Nagyon örvendünk.
– Én is! A nevem Morris és New Yorkból jövök. – Közelebb lépett a földön fekvő testhez. – Chuck jó barátom volt.
– Maga ismeri? – billentette oldalra a fejét Perselus.
– Jöjjenek velem! – intett a kopasz férfi, mire a négy varázsló elindult vele. Néhány lépés múlva megálltak. – Chuck egy régi cimborám az általánosból. Mikor megkaptam a hírt, hogy meghalt, azonnal idejöttem. Kérem, megengednék, hogy én fejezzem be a nyomozást?
Draco Tomra, ő Luciusra, a férfi pedig Perselusra nézett. Mindannyian azon tűnődtek, mit szólna Ray, ha megtudná, hogy csak úgy odaadták a munkát másnak. Aki láthatóan egy mugli. És kopasz.
A háttérből közben nyögések hallatszódtak, se senki sem látta, hogy a halott férfi egyszeriben megmozdult, majd felült.
– Ööö…
– Nem is tudom… – szólalt meg hirtelen Lucius, ezzel elnyomva Chuck Norris hangját, és elvonva a nyomozó figyelmét a kalimpáló férfiről.
– Kérem! – könyörgött Morris. – Nagyon szeretném megtudni, mi történt a barátommal!
– De minket meg Ray ölne meg. – Tom hol a kopaszra, hol a többiekre pislogott.
Közben Chuck felállt, és szélesebben kezdett kalimpálni két kezével.
– Jól vagyok! Minden rendben!
– Merlin, ebben a zajban nem lehet gondolkodni – sóhajtott Draco, majd meglendítette a kezét, amiben pont ott volt a pálcája. És amiből pont előtört egy apró szikra. És ami pont eltalálta a háttérben épp távozni készülő férfit. Így Chuck Norris most már tényleg halott volt.
– Tudja, mit? – szólalt meg Perselus hirtelen, és a földön fekvő testre meredt. – Még utoljára megvizsgáljuk, aztán a magáé!
Azzal a négy varázsló visszasétált Chuck Norrishoz, és elmormoltak pár bűbájt. Biztos, ami biztos. Az ügynök azt hitte, valami ősi indián rituálét hajtanak végre, de nem szólt bele. Miután végeztek, Lucius illedelmesen biccentett Morrisnak, Perselus követte a példáját, Tom és Draco pedig intettek, majd hoppanáltak a minisztériumba. Már nem látták a kopasz mugli elképedt arcát.

***

– Na, sikerült előkeríteni Chuck gyilkosát? – kérdezte Ray, miután megint berontott Draco és Tom irodájába. A két férfi csak az imént érkezett meg. Perselus és Lucius visszamentek a Varázsbűn-üldözési Főosztályra.
– Nem, de mivel nem átok volt a hunyó, így átadtuk egy régi barátjának az esetet – felelte Tom.
– Mi?! – visította a főnök. – Ti…?
– Igen – sóhajtott Draco. – Mi lepasszoltuk az ügyet valami Morris ügynöknek.
Ray egy percig elképedve nézte a két vele szemben ülő férfit, aztán már sarkon fordult volna, mikor az asszisztense – egy hosszú, fekete hajú, fiatal boszorkány – váratlanul betoppant a helyiségbe.
– Elnézést, hogy zavarok – kezdte –, de Mr. Norris, akinek az ügyét vizsgálták, átok áldozata lett.
A főnök sokat mondó pillantást vetett a két, immár falfehér férfire.
– Azt mondtátok…
– Mi is úgy tudtuk… – hebegte Draco.
– Miféle átok? – fordult vissza asszisztenséhez Ray.
– Stupor volt, uram – közölte a boszorkány.
Ray állát kezdte vakargatni, Draco és Tom pedig értetlenül pislogtak.
– De… Mr. Malfoy és Mr. Piton többször is átvizsgálták – szólalt meg Denem. – Akkor… Valamit rosszul csináltunk?
– Mikor történt a vizsgálat? – kérdezte Ray.
– Mikor odaértünk – felelte az ifjú Malfoy. – Aztán még egyszer, mielőtt Morris megjött volna, azt hiszem.
– Akkor vagy maguk voltak barmok, és nem vettek észre valamit, vagy…
Ekkor Dracónak bevillant egy apró emlékfoszlány. Ebben a zajban nem lehet gondolkodni! Aztán az is rémlett neki, hogy meglendítette a kezét… a pálcás kezét.
– Mindegy is! – legyintett Ray. – Majd az a Morris intéz vele valamit. – Azzal kicsörtetett az irodából.
Tom horkantott egyet, majd a még fehérebbé vált Draco felé fordult.

– Basszus – suttogta a szőke. – Én öltem meg Chuckot…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése