2017. január 27., péntek

Köszönöm

Csak egy random egyperces a 12. rész után. :)




Yuuri a tengert nézte, amelynek felszíne a nap bágyadt sugaraitól csillogott. Arcát már kicsípte a hideg szél, az ezüst medál ragyogott a nyakában. Viktor nem messze mögötte állt, s a japán fiú nem úgy tűnt, mintha észrevette volna, és ez most így volt jó. Yuuri zaklatott volt, s Viktor ezt tudta, ezért is nem akarta most megzavarni őt.
Viktor azzal is tisztában volt, mi zajlik most Yuuri fejében. Úgy volt, hogy aranyat nyer. Úgy volt, hogy első lesz, hogy elkápráztatja az oroszt, hogy…
Hogy összeházasodnak.
Viktornak persze esze ágában sem volt lemondani erről, csak mert Yuuri ezüstöt nyert. Sőt, szíve szerint a pódiumhoz rohant volna, és ott helyben megkérte volna a kezét. Azonban Yuurinak motiválásra van szüksége, és azzal, hogy csak az aranyért venné el, megfelelően ösztönözni tudja a japánt arra, hogy a maximumot hozza magából. Fájt a szíve ezt tenni, de mindketten tudták, hogy Yuuri többre is képes, nem csak az ezüstre. Pedig Viktor az ezüstöt is megcsókolta volna. Hovatovább a leghőbb vágya az volt, hogy Yuuri felajánlja neki: csókolja meg őt az érem helyett.
Talán a fiúnak megfordult ez a fejében. Talán ez a gondolat tükröződött ki az arcára, de mégsem mondta. Hogy miért, arra Viktor nem jött rá. De mindettől függetlenül kimondhatatlanul büszke volt Yuurira.
Az orosz most beszívta a hideg levegőt, majd csöndesen a másik mögé sétált, s a vállára tette a kezét.
– Meg fogsz fázni a kabátod nélkül.
Yuuri meglepetten és zavartan fordult hátra, mélyen Viktor szemébe nézve, hatalmas barna szemei csillogtak.
– Te is kabát nélkül vagy.
– De mi, oroszok, jobban bírjuk a hideget – nevetett fel Viktor, amely aztán egy halvány, szeretetteljes mosollyá lett.
Yuuri földre szegezett tekintettel fordult újra el, Viktor pedig egy hirtelen gondolattól vezérelve megszabadult kabátjától és ráadta a fiúra. A japán megint felé fordult, az orosz pedig magához húzta egy ölelésre. Néhány másodperc múlva szipogásra lett figyelmes.
– Annyira sajnálom, Viktor…
Eltolta magától a fiút, s könnyáztatta arcát kémlelte.
– Yuuri, ne mondd ezt! Tudom, az fáj, hogy csak második lettél, de…
– …de lehettem volna jobb is – törölte le könnyeit pulóvere ujjával a japán. – Csalódott vagy, igaz?
Viktor megragadta Yuurit a vállánál fogva, s mélyen a barna szemekbe nézett.
– Hát mondtam én egy szóval is, hogy csalódott vagyok? – Kérdését szinte kiabálta. Yuuri megszeppenve pislogott rá, közben megrázta a fejét válaszul. Viktor felsóhajtott, majd egy apró csókot lehelt a másik homlokára. – Igen, lehettél volna jobb, de nem vagyok csalódott, hiszen keményen dolgoztál a második helyért. És az isten szerelmére, Yuuri, a négyszeres fliped tökéletes volt!
Még el is sírtam magam a büszkeségtől.
Yuuri most már egy kicsit nyugodtabbnak látszott, és Viktor nyakába vetette magát.
– Köszönöm, hogy az edzőm voltál!

– Köszönöm, hogy az edződ lehettem. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése